Járványtani szempontból elfogadható volt a 2019-es esztendő, az év eleji kanyarójárvány kivételével Háromszéken nem voltak fertőző gócok más betegségeknél – tájékoztatott dr. Sántha Ferenc megyei járványtani főorvos. A szakember lapunk érdeklődésére elmondta, a kötelező védőoltások tekintetében ugyan voltak hiányosságok, de utólag sikerült pótolni, a lakosság körében ellenben még mindig léteznek fenntartások a vakcinákkal szemben.
Idén 8600 adag influenza elleni védőoltást rendelt a megyei közegészségügyi igazgatóság az egészségügyi minisztériumtól, ebből négy rendben összesen 6170 dózis érkezett meg, amiből az intézmény nyilvántartása szerint december közepéig 4317 személyt oltottak be. Minden bizonnyal ennél magasabb a beoltottság, csupán késik a visszajelzés a kórházaktól és a családorvosoktól – véli Sántha doktor. A járványtanász elmondta, a legtöbb igénylő a krónikus betegek körében volt, itt egyénileg is kérték a védőoltást, de különböző egyesületek csoportosan is jelentkeztek, az egészségügyi alkalmazottak körében ellenben nem annyira népszerű a védőoltás, mint amennyire szükség lenne, hisz ha megbetegszenek, megfertőzhetik a pácienseket, de ők is elkaphatják az influenzát a páciensektől. Továbbra is kevés várandós nő igényli a vakcinát, aminek elsősorban az az oka, hogy a nőgyógyászok nem hisznek abban, hogy a készítmény nem árt a terheseknek – mondotta a szakember. A felső légúti megbetegedések gyakoriságát október elejétől követik, hetente átlagban 2000 esetet jelentettek a családorvosok, a két héttel ezelőtti időszakban emelkedett 2238-ra, de az ünnepek alatt csökkent ez a szám, amit dr. Sántha Ferenc azzal magyaráz, hogy vakáció van, a gyermekek nem járnak vagy nem töltenek több időt közösségekben, így aki mégis megbetegszik, nem terjeszti tovább a kórt.
Bár az ország több megyéjében jelentkezett ősszel a sárgaságjárvány, Háromszéken csak elszórtan jegyeztek fertőzést, és mert az esetek között több idő telt el, nem valószínű, hogy összefüggésben voltak egymással – közölte a járványtanász. Hangsúlyozta, a sárgaság köztudottan a mocskos kéz betegsége, de térségünkben – egy-két kivétellel – elég jók a higiéniai feltételek, a kutakat ellenőrzik, az emberek betartják a szabályokat. A hiányzó kötelező védőoltásokat év közben sikerült pótolni, jelenleg a nyolcadik osztályosok tetanuszoltásánál van lemaradás, ez egy emlékeztető oltás, rendre ezt is pótolják – mondotta.
Mindezekből kiderül, ha a lakosság betartja a higiéniai előírásokat, a szülők beadatják a kötelező védőoltásokat a gyermekeknek és ha legalább a fertőzésveszélynek kitett egészségügyi személyzet, a krónikus betegek, az immunológiai szempontból legyengült szervezetűek védőoltással előzik meg az influenzát, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a különböző járványok nem ütik fel a fejüket, illetve a kialakulóban lévő gócokat vissza lehet szorítani, járványtani szempontból tehát nagyobb biztonság érhető el.