Hírsaláta

2020. január 6., hétfő, Belföld

KINEK VAN IGAZA? Marcel Vela belügyminisztert azzal vádolják, hogy együttműködött a Securitatéval, a miniszter mindent tagad. Elmondása szerint a kétezres évek óta bejáratott forgatókönyv, hogy ha valakin nem találnak fogást, akkor azt az állítólagos szekus múltjával vádolják meg.

Emlékeztet, hogy a belügyminisztérium egy nagy költségvetésű intézmény, amelyet ő csak nemrég óta vezet, és biztosan sok embernek nem tetszik ez. A belügyminiszterről az interneten kezdett el keringeni egy fotó, amin az ő állítólagos szekus igazolványa látható. A minisztert azzal vádolták, hogy hazafias érzelmektől fűtve működött együtt az egykori titkosszolgálattal, és vidéki környezetben tevékenykedett. Vela a Facebook-oldalán tette közzé az Állambiztonsági Irattárakat Vizsgáló Országos Tanács 2019-es döntését, amely igazolja, hogy az ő neve alatt egyetlen akta sem szerepel a nyilvántartásban. (Transindex)

AGGASZTÓ ÜGY. Nemzetbiztonsági kérdéssé vált az adócsalás mértéke Romániában, véli Florin Cîţu pénzügyminiszter, aki a Legfelsőbb Védelmi Tanács idei első ülésén javasolni fogja ennek a kérdésnek a felvételét a napirendi pontok közé. Cîţu álláspontja szerint az országos adóhivatal és a pénzügyminisztérium tájékoztatása alapvető fontosságú lenne ebben az ügyben. Ugyanakkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az adóhatóság évente legalább egyszer minden romániai céget átvizsgáljon, függetlenül a vállalkozás nagyságától. (Rador/Marosvásárhelyi Rádió)

TILTANÁK A DURROGTATÁST. Iași polgármestere, Mihai Chirica pénteken jelentette be, maga kezdeményezi a város területén a petárdák használatának és árusításának betiltását. Chirica elsősorban a gyerekek védelmében terjeszti elő a határozattervezetet, szerinte ugyanis nem az az ünneplés legjobb módja, hogy sebesült gyerekekkel töltjük meg a kórházakat. A tervezetet közvitára, majd szavazásra bocsátják a helyi tanácsban. Az elöljáró a sajtó képviselőinek elmondta: maga is szemtanúja volt egy esetnek, amikor egy gyermek nagyobb kaliberű petárdát dobott társai közé, hogy megijessze őket, egy kislányt azonban a robbanóeszköz a lábán sebesített meg, így a nagy mulatságnak sírás lett a vége. Előterjesztése szerint súlyos szankciókkal büntetnék – életkortól függően – már a petárdák használatát is, de a forgalmazókat akár 2500 lejre is bírságolhatnák a helyi rendőrök. A petárdázás betiltását a leghangosabban a kutya- és macskatartók követelik már évek óta, arra hivatkozva, mennyire megrémíti a házi kedvenceket a durrogtatás. (Főtér)

ŐRIZETBE VETTÉK azt a három személyt, akiket egy 64 éves férfi meggyilkolásával gyanúsítanak – jelentette be pénteken a fővárosi rendőrség. A férfit csütörtökre virradóan holtan találták negyedik kerületi lakásában, valószínűleg fejsérüléseibe halt bele. A gyanúsítottak közül kettő 19 éves, egyikük 21 éves, az ügyészek előzetes letartóztatásba helyezésüket fogják kérni a bíróságtól. A fővárosi rendőrség kriminalisztikai részlege és a bukaresti törvényszéki ügyészség folytatja a nyomozást az ügyben. A nyomozáshoz közel álló források szerint az áldozat került konfliktusba lakásának bérlőivel. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2020-01-06: Belföld - :

Buli a Román Nemzeti Könyvtárban (Vizsgálódik a minisztérium)

Ellenőrzést rendelt el a kulturális minisztérium a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárnál, hogy megvizsgálja az annak egyik helyiségében tartott szilveszteri mulatság törvényességét. Erre azt követően került sor, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Iulian Bulai közzétett Facebook-oldalán egy videófelvételt a könyvtár – amint fogalmazott – „lerombolt, szeméttel teli” Atrium Terméről, amely előző éjszaka szilveszteri mulatság helyszíne volt.
2020-01-06: Belföld - :

Három tonna kábítószert foglaltak le tavaly

Az elmúlt évben december elsejéig összesen 57 kábítószerkereskedő-csoportot számolt fel és közel három tonna drogot foglalt le a Román Rendőrség és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).