LabdarúgásMegkezdi a felkészülést a Grozavu-csapat

2020. január 6., hétfő, Sport

Két hét pihenő után, a Sepsi OSK hétfőn hazai környezetben kezdi a téli felkészülést, majd a Leo Grozavu irányította labdarúgók ezt követően a törökországi Belekben edzőtáboroznak, ahol négy barátságos mérkőzést is játszanak.

A háromszéki labdarúgóklub pénteken közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, hogy élvonalbeli csapata ma tart gyülekezőt. A téli felkészülés hazai környezetben rajtol, majd a piros-fehér mezesek január 10. és 24. között a törökországi Belekben folytatják, ahol a napi edzések mellett négy felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A Sepsi OSK január 16-án az azerbajdzsáni élvonalban szereplő Zira FK, 18-án a lengyel első osztályban érdekelt Korona Kielce, 21-én a bolgár élvonalban vitézkedő PFK Beroe és 23-án az orosz első osztályban részt vevő FK Arsenal Tula ellen lép pályára.

Emellett a klub nyilvánosságra hozta, hogy közös megegyezéssel, szerződést bontott Hilal Ben Moussa holland középpályással. A háromszéki együttes a 27 éves labdarúgót júniusban szerződtette a holland élvonalban szereplő FC Emmen csapatától, szerződése egy évre szólt, egy év hosszabbítási opcióval. Moussa mindössze egy tétmérkőzésen játszott piros-fehér mezben, a Román Kupa 5. szakaszában a Temesvári Ripensia elleni meccsen a kezdő 11-ben kapott lehetőséget. A holland játékos szerezte a Sepsi OSK második gólját a 4–1 arányban megnyert találkozón. A rövid közleményben a székelyföldi csapat köszöni a játékos klubért tett szolgálatát, és egyben sok sikert kíván a további pályafutásához.

A vezetőedző és a klub vezetősége is többször hangoztatta, hogy a téli szünetben erősítésbe kezdenek. Cornel Șfaițer menedzser korábban a Gazeta Sporturilor sportnapilapnak nyilatkozta, hogy a csapat jó úton halad, bár döcögősen indult a bajnokság számukra, fontos győzelmeket sikerült szerezniük. A téli szünetben nem akarnak túl sokat változtatni, de lesznek érkezők és távozók is. A Sepsi OSK tavaly november közepén edzőt cserélt, László Csaba helyére Leo Grozavu érkezett, akinek az irányításával a piros-fehérek a legutóbbi hat mérkőzésükből négyet megnyertek.

Az alapszakasz első felében döntetlent döntetlenre halmozó sepsiszentgyörgyi együttes az 52 éves Grozavu érkezése óta eredményesebben játszik, decemberben legutóbb a Chindia Târgoviște ellen győztek 3–1 arányban, de korábban a Craiova, az Academica Clinceni és a Dinamo felett is diadalmaskodtak. A vezetőedző szerint a csapat játéka fejlődésben van, és bíznak benne, hogy a felkészülési időszak után folytatni tudják a jó sorozatot. 2020 már csak amiatt is izgalmasnak ígérkezik, mivel a tervek szerint novemberre elkészül a több mint 8000 férőhelyes új stadion.

Az alapszakaszból még négy forduló maradt, az élvonalbeli bajnokság január 31-én folytatódik, a sepsiszentgyörgyi gárda pedig február 1-jén az FC Hermannstadt ellen lép pályára. Ezt követően hazai környezetben játszik a Jászvásári Politehnica és az FC Botoșani csapatával, majd az Astra Giurgiu otthonában zárja az alapszakaszt. A Sepsi OSK a 8. helyről várja a folytatást, hét ponttal lemaradva a felsőházi rájátszást jelentő hatodik pozíciót elfoglaló FC Viitorul mögött. A playoff és a playout február 28-án kezdődik, ahol a pontok megfelezése után új küzdelem kezdődik a bajnoki címért és a kiesés elkerülése ellen. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-01-06: Belföld - :

Sok dolguk volt a hegyimentőknek

A szombati nap folyamán 108 segélykérő hívás érkezett a hegyimentőkhöz – derült ki az Salvamont országos diszpécserszolgálatának tájékoztatásából.
2020-01-06: Sport - :

Egyszer győzött és egyszer kikapott a magyar válogatott (Kézilabda)

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 27–24-re legyőzte Csehország csapatát, majd vasárnap zárt kapus meccsen 31–22-re kikapott a Győrben rendezett felkészülési mérkőzéseken.