Férfi vízilabdaTornagyőzelemmel hangoltak az Európa-bajnokságra

2020. január 6., hétfő, Sport

A január 12-én kezdődő Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott döntetlent játszott a vendéglátó olaszokkal a cuneói nemzetközi torna zárómérkőzésén vasárnap, és jobb gólkülönbségének köszönhetően megnyerte a viadalt.

Bár a találkozó első gólját a vendéglátók szerezték, a folytatás a magyar együttesé volt, amely az első negyed után 3–1-re meglépett. A második játékrészben fordult a kocka, négygólos sorozattal 5–3-ra elhúztak az olaszok, akik a nagyszünetben 6–5-re vezettek.

A harmadik negyedben a magyarok háromszor is egygólos előnyhöz jutottak, viszont a házigazdák mindhárom alkalommal azonnal egyenlítettek. A negyedik felvonásban az olaszoknál volt a kezdeményezés, így a vendégeknek kellett kapaszkodniuk. A hajrához érve a magyarok kétgólos hátrányból is utol tudták érni ellenfelüket, majd 20 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Varga Dénes büntetőjével ismét vezettek, az olaszok azonban egyenlítettek (14–14).

„Nagyon jó meccset játszottunk, talán igazságos is a döntetlen, hiszen mindkét csapat volt előnyben még a vége felé is” – fogalmazott a lefújás után Märcz Tamás. Hozzátette: az Eb előtt nagyon jó felkészülési mérkőzést játszottak a vb-címvédővel, és ahogy ezen a meccsen, úgy az egész tornán nyújtott teljesítménnyel elégedett. A magyarok pénteken 15–10-re győzték le az amerikaiakat, majd szombaton 10–5-re a görögöket.

A magyar válogatott az Európa-bajnokságon a spanyolokkal, a törökökkel és a máltaiakkal találkozik a Duna Arénában. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egy kvótát lehet szerezni, az európai csapatok közül az ötkarikás címvédő szerbek, a világbajnok olaszok, valamint a vb-ezüstérmes spanyolok indulása már biztos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2020-01-06: Sport - :

Lukács Viktória Győrbe igazol (Kézilabda)

A magyar válogatott Lukács Viktória nyártól a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
2020-01-06: Sport - :

Bronzérem Magyarországról (Asztalitenisz)

Az új esztendő első hétvégéjén máris kenyérbe léptek a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK pingpongozói, hiszen a budapesti Hungarian Mini Cadet Open nevet viselő rangos nemzetközi viadalon álltak asztalhoz. A céhes városbéli különítményből (edző: Kerekes Barnabás és Kanabé Szilárd) Canea-Kocsis András szerepelt a legjobban, miután csapatban bronzérmet nyert.