Elkészült a 2019–2020-as női kosárlabda Nemzeti Liga középdöntőjének programja. Ennek értelmében a bajnoki címvédő Sepsi-SIC idegenben kezd, míg a Kézdivásárhelyi SE pihen az első fordulóban.
Mint arról már beszámoltunk a megyeszékhelyi zöld-fehérek mellett a Szatmárnémeti VSK, az Aradi FCC, a Kolozsvári U, a Târgoviște és a Brassói Olimpia harcolhat a bajnoki címért. Az A-osztályos középdöntőben a csapatok oda-vissza alapon játszanak majd egymással, a csoport két legjobbja automatikusan bejut a legjobb négy közé, míg a harmadik helyezett a hatodikkal a negyedik pedig az ötödikkel harcol az elődöntőbe jutásért. A Sepsi-SIC a hétvégén idegenben, a Brassói Olimpia vendégeként folytatja az ötödik bajnoki címért a küzdelmet, az odavágók második fordulójában a kolozsvári egyetemisták érkeznek Sepsiszentgyörgyre. Január végén Zoran Mikes tanítványai Dâmbovița megyében lépnek parkettre, majd következik az Arad elleni hazai meccs, február első szerdáján pedig Szatmárra látogat csapatunk.
A női Nemzeti Liga mezőnyének többi tagja a B-osztályban játszik tovább, s a hetedik helyért „szállnak ringbe”, nem a rájátszást érő helyekért, ahogy a Hétfői Sportban tévesen írtuk. Itt a Kézdivásárhelyi SE mellett a Konstancai Phoenix, az Alexandria, a Nagyváradi Rookies, a Marosvásárhelyi Sirius, az Agronómia Bukarest és a szintén fővárosi Rapid verseng a pontokért. A céhes városbéliek pihennek az első körben, a második fordulóban az Alexandriát fogadják, majd következik nagyváradi vendégjátékuk, a negyedikben a Rapid érkezik Kézdivásárhelyre, az ötödikben viszont az Agronómiához utazik a Farkas Alpár edzette csapat. Az odavágók két utolsó találkozóját a Marosvásárhellyel (itthon) és Konstancával (idegenben) játssza a KSE.
Az első forduló: * A-osztály: Brassói Olimpia–Sepsi-SIC, Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK, Aradi FCC–Târgoviște * B-osztály: Konstancai Phoenix–Alexandria, Nagyváradi Rookies–Marosvásárhelyi Sirius, Agronómia Bukarest–Bukaresti Rapid. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.