Az iraki küldetésekben részt vevő román katonákat biztonságuk érdekében áthelyezték egy másik bázisra – közölte tegnap a honvédelmi minisztérium. A tárca közleményben tudatja, hogy a NATO nagykövetei a növekvő közel-keleti feszültség miatt az iraki kiképző műveletek ideiglenes felfüggesztését határozták el.
A román katonák az iraki haderő kiképzésében segédkeztek, illetve tanácsadással szolgáltak az iraki védelmi minisztérium, valamint a biztonsági rendszer megreformálásáért felelős más intézmények illetékeseinek. Ha változik a helyzet a térségben, a román katonák folytatni fogják küldetésüket – szögezi le a közlemény, hangsúlyozva, hogy Románia továbbra is elkötelezett a nemzetközi terrorizmus elleni harc mellett.
Klaus Iohannis államfő ezzel kapcsolatban azt mondta: az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség és a NATO védelmi rendszeréhez tartozó deveselui rakétapajzs is „erős és jól működik”, de az iraki helyzet bennünket is érint, mert nagyon sok román állampolgár él és dolgozik a Közel-Keleten, Irakban és más országokban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.