A brassói klub játékosait azzal gyanúsítják, hogy teljesítményük javítása céljából doppingnak minősülő, tiltott, lézeres, intravénás beavatkozáson estek át. A legsúlyosabb büntetés ilyen esetekben a négyéves eltiltás, és emiatt könnyen jelentheti a karrier végét is.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szabályzata egyértelmű a vér manipulálására és annak büntetésére vonatkozólag, négyéves eltiltás a kiszabható maximum, viszont egy évnél nem kevesebb a minimum. A Corona játékosai közül sokan beismerő vallomást tettek, illetve feladták saját magukat, így ez enyhítő körülménynek számíthat, ahogy az is, hogy a kezelés nem egyéni döntés volt, hanem a klub kezdeményezésére történt. Mindössze két játékost nem vitt el a Corona a beavatkozásra, Andreea Elisa Chiricuţă és Alicia Maria Gogîrlă azért maradt le a listáról, mert kiskorúak lévén, szülői beleegyezésre lett volna szükség.
Január 15-én egy jogászokból álló bizottság fogja meghallgatni a játékosokat és az érintetteket. A döntés időpontját egyelőre nem tűzték ki. A Brassói Corona csapatát a Nemzetközi Kézilabda-szövetség kizárta az EHF-kupából és a román bajnokságból is. Románia nemzeti válogatottja értelemszerűen nem foglalkoztathatja a vizsgálat alatt álló sportolókat a márciusi, Montenegróban rendezendő olimpiai kvalifikációs tornán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.