Emberéletet követelt egy baleset, mely vasárnap hajnalban történt a 13E jelzésű országúton.
rendőrség tájékoztatása szerint egy 19 éves fiatalember, aki Réty irányából Sepsiszentgyörgyre tartott autójával, elgázolt egy előtte azonos irányba haladó kerékpárost. A 47 éves férfi elhunyt. A balesetet követően kiderült, a járművezető ittasan ült volán mögé, leheletében 0,64 mg/l alkoholtartalmat mutatott ki a mérőműszer. Ezt követően vérvizsgálatnak vetették alá, ugyanakkor pszichoaktív anyagok nyomát is vizsgálták a szervezetében. Utóbbi teszt eredménye negatív volt – derült ki a rendőrség közleményéből. A járművezetőt 24 órára őrizetbe vették, az ügyben pedig gondatlanságból elkövetett emberölés és ittas vezetés miatt bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.