Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Fülöp László örömhíre

2020. január 15., szerda, Riport

Azt szokták mondani, minden ember életéről könyvet lehetne írni. A jelenleg Miklósváron szolgálatot teljesítő Fülöp László plébános túl fiatal még ahhoz, hogy életéről könyv szülessen, de életeseményeinek mozzanatai mindenképpen olyan tanúságtevő erővel bírnak, amiről érdemes írni. Tavaly a Krisztus Király-templomban a pedagógusok napjára őt hívták meg előadást tartani, lelkesíteni és átadni személyes példáján keresztül az evangéliumi örömhírt. Három év alatt hét pályázatot nyert meg iskola- és épületfelújításokra – többek között így küzd az elöregedés ellen Erdővidéken. Fülöp Lászlót hallgatni élmény. Nemcsak azért, mert lényegre törően beszél, hanem azért is, mert sosem felejt el megosztani valamit az evangéliumi örömhírből.

  • Fotó: Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség
    Fotó: Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség

Érdekes gyermekkor

– Anyukám parajdi származású, de Alsósófalvára ment férjhez. Nyolc évig éltek apukámmal együtt, s én ezen idő alatt születtem meg. Négyéves lehettem, amikor a szüleim bizonyos nehézségek miatt elváltak, és Parajdra költöztünk a nővéremmel és anyukámmal a nagyszülőkhöz. Sófalván reformátusnak kereszteltek, mert apukám református volt. Úgy szokás: a lány az anya, a fiú pedig az apa vallását örökli. Parajdon a nagyszülők nagy katolikusok voltak, minden vasárnap templomba jártak. Amikor nagytatám azt mondta, hogy misére megyünk, akkor nem volt kérdés, hogy én akarok-e. Amikor elsőáldozó-érett lettem, mivel anyukám részéről mindenki katolikus volt, én is automatikusan készültem az elsőáldozásra. Így lettem én katolikus. Ez nem egy tudatos döntés volt, hanem a helyzet adta. Sőt, nemcsak templomba jártunk, hanem kezdtem ministrálgatni is. Kitartóan ministráltam egészen nyolcadikos koromig. Később elkerültem Sepsiszentgyörgyre, növényvédelmet tanultam, elég hóhányó életet éltem, de úgy begyakoroltam otthon, hogy vasárnap mindig mentem a 10.30-as misére a központi Szent József-templomba. Gondolkoztam, hogy miért járok. Egyszerűen jólesett ott lenni. Amikor befejeztem a növényvédő-technikumot és hazamentem Parajdra, volt egy lehetőség, hogy Gyergyószentmiklóson a Caritason keresztül Németországban vagy Svájcban tanuljak. Én ezt az iskolát el is végeztem.


Vízválasztó esemény

Tanultam németül, és amikor már mentem volna ki másfél évre Svájcba, akkor történt egy vízválasztó esemény az életemben: megbetegedtem. Nyolcéves koromtól kialakult egy krónikus csontvelőgyulladásom, amivel többször is műtöttek. Ekkor kórházba kerültem, majdnem fél évre. Székelyudvarhelyen megműtöttek, s nem javult az állapotom, sőt, utána még rosszabb volt. Kétségbeesésemben a rokonaim támogatásával elmentem Marosvásárhelyre Bod Péter főorvoshoz, s azt mondtam neki: nézze, főorvos úr, nekem pénzem nincsen, itt vannak az adatok, iratok, s kérem, segítsen. Nagyon nehéz időszak volt. Annyi pénzünk sem maradt, hogy busszal elmenjünk Vásárhelyre. Most is előttem van, ahogy az orvos megveregette a vállamat és azt mondta: kicsi barátom, én csodát nem tudok tenni, de a tőlem telhetőt megteszem. Nem vette figyelembe, hogy van-e pénzem vagy nincsen. Ott a kórházban egy asszisztensnő beszélt először úgy Jézusról, hogy az megragadott. Én korábban hallgattam Isten szavát, jártam rendszeresen hittanórára, de valahogy még nem értem meg arra, hogy be is fogadjam. Kétségbeesésemben az akkor még számomra ismeretlen Istenhez fordultam, és azt mondtam, ha valóban él és szeret, fontos vagyok neki, akkor szabadítson meg ettől a pokoli állapottól. Magas lázam volt heteken keresztül, a vérsüllyedésem már százvalamennyi lett. Tényleg azt láttam, hogy mellettem halnak meg az emberek. S akkor este Isten jelenléte és szeretete életemben először tapasztalhatóvá vált a kórházi ágyon. Nagyon rossz volt az egészségi állapotom, de a lelkemben mégis felfakadt egy öröm, éreztem: fontos vagyok Istennek. Az ő jelenlétét annyira megtapasztaltam, hogy örömömben átsírtam az éjszakát. Mondhatnám azt is, hogy azon az éjszakán nekem megváltozott az értékrendem. Azelőtt eléggé hóhányó voltam, de akkor felfogadtam, hogy mostantól kezdve őszinte ember akarok lenni, nem fogok embereket bántani, olyan követője akarok lenni Jézusnak, aki hiteles és komolyan veszi az ő tanítását. A kórházból kijövet nagyon hamar elkezdtem olvasni a Szentírást, s az kezdett lassan beivódni a magatartásomba. Egy idő után az a vágy fogalmazódott meg bennem, hogy én is olyan legyek, mint Jézus tanítványai. S ez egy belülről fakadó vágy volt. Nekem az életemet felforgatta a Szentírás olvasása, és fél év múlva már a teológián voltam. Ahogyan kezdtem felépülni, azt mondtam, hogy mi értelme lenne az életemnek más, ha nem ismerem az Istent? Láttam, hogy templomba járó emberek nincsenek kapcsolatban az élő Istennel. Bár elmennek a templomba, de csak hagyományból vagy megszokásból. Nincs az, amit én ott megtapasztaltam, hogy Isten valóságos, szerető Isten. S a másik, amit még láttam, hogy az emberek özönlenek a kárhozatba. Ebbe az irányba halad a társadalom. Akkor született meg bennem, hogy akit lehet, fogjak vissza. Így indultam el a teológiára.


Az Istent szeretőknek minden a javukra válik

A teológián nagyon kicsinek éreztem magam, az önértékelésem igen lecsökkent. Merthogy korábban csak tanulgattam, nekem nem mondták, hogy ez mennyire fontos. A legjobb barátom arra volt büszke, hogy nem tanult az érettségire. Ugye, a madarat tolláról, az embert barátjáról ismerik meg – tartja a közmondás. Nálunk nagytatám azzal büszkélkedett, hogy én nyolc kaszás után elráztam a rendet. Amikor bejutottam a teológiára, akkor abban sem voltam biztos, hogy egyedül el tudom mondani az Üdvözlégy, Máriát. Mindig izgultam, hogy vajon képes vagyok-e? Az első éven a vizsgákra, bár mindig tanultam, sohasem mertem jelentkezni, hogy én tudom. Ott tanultam meg tanulni, a teológián. Gyakorlatilag egyebet sem csináltam, csak tanultam. Öt-, hatodéven jutottam el oda, hogy első olvasás után (mert ugye nem volt idő többször elolvasni) megmaradt a lényeg, és el tudtam mondani. Így telt el az első négy év, s akkor következett a gyakorlati év. Volt egy megingás bennem, hogy vajon képes leszek-e pap lenni. Mert ki kell állni az emberek elé prédikálni. No meg tudni kell. Képes leszek-e a nőtlenségben élni? Egyedül. Kicsit tehetetlennek éreztem magam. A gyakorlati év végére oda jutottam, nem biztos, hogy én merem vállalni ezt a magasztos hivatást. Végül azért mentem vissza ötödévre, mert egy imádságban azt mondta az Úr Jézus nekem: ha én nem is akarom, hogy pap legyek, ő mégis ezt akarja. Abban is megerősített, hogy ő a kicsiket, a gyengéknek látszókat választja ki igazából. Hatodév végén felszenteltek pappá. Nagy volt a tűz bennem. A jelmondatom az volt: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” Ez oda is visszavezethető, hogy tízszer is megműtöttek a lábammal, visszaestem, nehézségeim voltak, de mind a javamra szolgált. Még a betegség is, mert ugye, ha nem betegedem meg, akkor nem lettem volna nyitott az Isten szavára. Amikor felszenteltek, először a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániára kerültem, azt követően Csomafalván szolgáltam két évet, és utána Gelencén töltöttem négy szép évet. 2016. augusztus 1-jén jöttem Miklósvárra. Július 29-én, Péter és Pál napján szenteltek pappá, s tíz éve már, hogy ez a szolgálatom. Óriási hála volt, van bennem azért is, hogy amikor a teológiára mentem, a betegségem miatt arra kértem a jó Istent, érjem meg, hogy felszenteljenek. Az akkori jövőbe nem látásom ezt a vágyat vagy kérést ültette a szívembe. S ugye, kicsit lábfájósan, de megértem a tíz évet.


Miklósvár, a többségében katolikus falu

Miklósváron egész más látásmódom alakult ki, mint korábban segédlelkészként. Akkor még csak azt végeztem, amit a fölöttesem mondott. Most már kreatív lehetek, döntéseim inkább érvényesülnek.

Összesen ötszáz és valamennyi hívem van. Miklósváron lakom, mindennap van szentmise, de ide tartozik Nagyajta és Ürmös, ahová minden első és harmadik vasárnap járok, Bölön is, ahová minden utolsó vasárnap megyek misézni. Mindenhol van kápolna. Szoktam járni Középajtára és Szárazajtára ünnepek alkalmával a református imaterembe. Apácára csak házszenteléskor szoktam menni, de él ott pár család, amelyek akár Nagyajtára vagy Miklósvárra is el szoktak jönni szentmisére. Ez egy elöregedett falu, általában a gyermekek és az idősek maradtak itt, a fiatalok (jó pár fiatal család elment külföldre), akik itthon maradtak, nagyrészt mezőgazdasággal foglalkoznak, ezért főleg hétköznap nehéz olyan programot kialakítani, ahová el is tudnak jönni. Ha valamilyen búcsút tervezünk, akkor azt kell néznem, hogy mikor jön a tehéncsorda. Mondtam a gyermekeknek, hogy rajzolják le a mennyországot – s akkor kivétel nélkül minden gyermek tehéncsordát rajzolt. Az állattenyésztés annyira része az emberek életének, hogy a bioritmusuk is ahhoz igazodik. Ezért hétköznap nem tudtam maradandót alkotni, viszont vasárnap a körülményekhez vagy Erdővidékhez képest, én azt mondom, elég szépen járnak szentmisére. Erdővidéken Baróton kívül Miklósvár az egyetlen katolikus többségű falu. Az unitáriusok és a reformátusok száma, azt hiszem, nagyon elenyésző. 80–90 százalékban katolikusok lakják.


Sikeres pályázatokkal az elöregedés ellen

Amit az utóbbi időben fontosnak tartok – mert elöregedett a település, és be akarták zárni az iskolát –, harcolok érte. A meglévő iskolát magyar támogatásból felújítottuk kívül-belül, sőt, most kértem, hogy az óvodában-iskolában további korszerűsítés legyen. Nagyon fontosnak tartom, mert ha nincs gyermek, akkor nincs jövő. Most erre álltam rá, megalapozni, lehetőséget adni, hogy az óvoda s az iskola működjön, a gyermekeknek ne kelljen elmenniük a bizonytalanságba. Így hátha nő a gyermekvállalási kedv is. Ezért sokat munkálkodom Ürmösön. Nagyajtán a templomot újrafödtük. Az iskolát a hatóságok felszólították, hogy nincs víz, tegyenek valamit. Kutat ástunk, bevezettük a vizet, mosdót alakítottunk ki. Legyenek jó feltételek a gyermekek számára. Ez fontos. Én hiába hirdetem az örömhírt, ha éhes a gyermek. Sok helyen esett be az eső a kápolnákba. Láttam, hogy pályázni kell, mert az emberek nem tudnak annyi pénzt összeadni, nincs lehetőségük. Amióta itt vagyok, három év alatt hét pályázatot adtam le, s mindet megnyertük. Brassótól is, Szentgyörgytől is, a megyétől is, a magyar államtól is kaptunk támogatást. Így újítottuk fel a meglévő épületeket, telekkönyveztük a földeket és az iskolát. Fontosnak tartom, hogy a plébánián is, lelkipásztorként is példát mutassak, hogyan lehet az ízlésfejlődést segíteni, minden szolgálatunkat emberségessé tenni.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 223
szavazógép
2020-01-15: Magazin - :

Lemaradt a magyar film

Az amerikai filmakadémia nyilvánosságra hozta az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. Tóth Barnabás Akik maradtak című rendezése december 17-én felkerült a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített 10-es listájára, a legjobb ötbe azonban végül nem jutott be.
2020-01-15: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A küzdelem éve (Visszapillantó / 2.)

Folytatjuk visszapillantó sorozatunkat a tavalyi év fontosabb gazdasági történéseiről.