Fontos szerepet tölt be a fürdőváros vendégforgalmában a kovásznai Tourinfo iroda. Hazai és külföldi turisták egyaránt felkeresik, változatos kérdéskörben érdeklődnek a várost, illetve környékét illetően – turisztikai látványosságoktól az ajándéktárgyakig terjed a tudakozás.
Tavaly 836 látogatója volt a központnak – tudtuk meg Pop Zsófiától, a központ vezetőjétől –, napi négyórás nyitvatartás mellett. Egy évvel korábban 1073 volt a látogatók száma, de akkor teljes munkaprogrammal, napi nyolc órában fogadták az ügyfeleket. A számok mutatják: nő a turisztikai információs központ keresettsége – vonta le a következtetést az adatokból Pop Zsófia, hozzáfűzve: inkább az internettel nem boldoguló idősebb korosztály tagjai vannak többségben a látogatók között, de a fiatalabb nemzedék is bejár, pontosabb adatokat kérnek azokról a látnivalókról, melyeket korábban interneten fedeztek fel. A statisztika szerint 619 érdeklődő hazai volt, 217-en külföldiek.
A betérők közül a legtöbben a közlekedési lehetőségek felől érdeklődnek. Hogyan lehet eljutni Sepsiszentgyörgyre, Brassóba, Csernátonba, más célpontokhoz, de sokan azt is meg szeretnék tudni, miként jutnak haza a kovásznai üdülésből, kezelésről. Információkat kérnek továbbá a város és a környék látványosságairól, turistautakról, kezelési lehetőségekről. Főképp az erdei útvonalak, a kúriák felől érdeklődnek. Utóbbi tekintetben kúriatúrát ajánlanak a Zabola, Csernáton, Dálnok, Maksa, Zágon útvonalon.
Kommandó is a kedvelt célpontok között van. Sokan megfordulnak az erdei faluban és környékén. Van, aki saját autóval „mászik fel” a községbe, mások csoportosan utaznak, de akár taxi igénybevételével is ellátogatnak az erdők szívébe. A falu melletti ortodox kolostor vonzza leginkább a látogatókat. A tündérvölgyi kisvasút szintén kedvenc célpont – részletezte a turisztikai szakember.
A jobb eligazítás segítésére tavaly újított formában adták ki a Kovászna-katalógust, ezt idén is frissítik. Ezer példányban nyomtatták, mára alig pár darab maradt. Kelendő a város térképe is – mindkét kiadvány ingyenesen elvihető. A város nagyobb eseményei is turisztikai célponttá nőtték ki magukat. A Forgácsfesztivál, az annak keretében megrendezett huszártoborzó, a tavalyi székelykapu-avatás mágnesként vonzotta az érdeklődőket, a Csoma-napok rendezvénysorozata is sok idegent hozott a városba. A közeljövőben tervezik a Lőrincz Zsigmond Sípályán a hó- és jégfesztivált, ez biztosan újból megmozdítja az érdeklődőket – értékelte az irodavezető.
Pop Zsófia kiemelte: a város szálláshelyei általában zsúfolásig foglaltak, sok esetben a környékbeli vendégfogadókhoz kell irányítania az érdeklődőket. Jó hírként mondta el, hogy a kedvezményes üdülő- vagy kezelési jegyekkel érkező, sok pénzt nem költő vendégek mellett egyre több fizetőképes turista választja célpontként Kovásznát. Folyamatosan foglaltak a többcsillagos szállodák, a Tündérvölgyben nemrég új hotelt adtak át, az is folyamatosan telt házas.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.