Mózes László
Bizarr, reménykeltőnek nem nevezhető hírek érkeznek Marosvásárhelyről. Leginkább a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium sorsát érintő legújabb fejlemény aggasztó: az egykori székely főváros mai táblabírósága alkotmányossági kifogást emelt a kormány 2018/48-as sürgősségi rendelete ellen, mely lehetővé tette, hogy minisztériumi rendelettel újraalapítsák a katolikus iskolát.
Ember és jogász legyen egyébként a talpán, aki e szövevényes ügy szálait ki tudja bogozni, ám az jó ideje félreérthetetlenül látszik, hogy a magyar tanodát ellenzők különös táborának katonái – politikusok, feljelentők, állami és igazságügyi intézmények képviselői, titkosszolgák – minden lehetséges eszközt bevetnek, hogy földig rombolják Marosvásárhely eme bástyáját is, ráadásul úgy, hogy közben a jogállamiság zászlaját lengetik. Dicstelen, embertelen és mélységesen megalázó ügy.
De kiütötte a biztosítékot Dorin Florea regnáló polgármester is, aki nézetével valójában az élethez való elidegeníthetetlen jogot vonta kétségbe a megemelt gyermekpénz kapcsán. A polgármester nyilvánvalóan a roma közösségre célzott, amikor azt írta, hogy különféle feltételekhez kellene kötni a gyermekpénz folyósítását, sőt a gyermekvállalásra való jogot is korlátozni kellene. A különös az, hogy miközben még saját pártelnöke, Călin Popescu-Tăriceanu is összevonja a szemöldökét, s kifogásolja megzabolázhatatlan pártkatonájának ostoba és primitív megnyilvánulásait – a különféle roma szervezetekről, a nép ügyvédjéről, a diszkriminációellenes tanácsról nem is beszélve –, sunyítva mégis sokan megszorítanák a kezét, s fülébe súgnák: egyetértenek vele. Míg egy civilizált társadalmi és politikai környezetben egy efféle kijelentés eltávolítaná megfogalmazóját a közélettől és tisztségétől egyaránt, néhai Bernády György városában ez vélhetően olyan politikai tőkét jelent, mely a helyhatósági választásokon kamatozik majd. Mert Florea újabb mandátumra, nem tisztességre vágyakozik.
És éppen a közelgő önkormányzati választások előhangjaként került nyilvánosságra egy közvélemény-kutatás is, mely szerint Florea újraválasztási esélyei csökkennének, miközben az RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán még meg is nyerhetné a mérkőzést. Ez jó is lenne, ha igaz volna, ám egy helybéli szociológus máris figyelmeztet, a felmérés nem azért született, hogy a magyar közösség örvendezzen, hanem azért, hogy képbe hozzon egy másik lehetséges polgármesterjelöltet. Theodora Benedek kardiológus és belgyógyász professzor ugyanis kevésbé ismert, ám a felmérés szerint a lehetséges liberális jelöltek közül ő a legnépszerűbb, ám pártja még nem döntötte el, hogy három jelentkező közül kit indít el a polgármesteri székért megvívandó harcban.
Fokozódik, egyre zavaróbbá válik Marosvásárhelyen a csatazaj. És e csörte elnyomja a legfontosabbat: az évtizedek óta ott élő, a változásban talán még mindig reménykedő vásárhelyi magyar polgárok hangját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.