Február 2-ára hívja össze a Nemzeti Liberális Párt (NLP) az országos tanácsot, döntött tegnapi ülésén az alakulat végrehajtó bizottsága. A tanács ülésének napirendjén a helyhatósági választások stratégiájának megvitatása, illetve a végrehajtó bizottság és a kormány tevékenységi mérlegének bemutatása szerepel majd – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök.
A helyhatósági választások előkészítéséről is beszéltek a végrehajtó bizottság ülésén, és március 1-jére szabták ki a határidőt arra, hogy a párt az ország minden egyes településén polgármesterjelöltet állítson, mutatott rá Orban, aki szerint március elseje után elkezdik az aláírások gyűjtését a jelölések benyújtásához. Orban kifejtette, megbízta az NLP képviselőházi frakcióját, hogy kérje, kerüljön napirendre a liberálisok által benyújtott, a különnyugdíjak felszámolására vonatkozó jogszabálytervezet is az alsóház rendkívüli ülésszakában – ezt azonban a szociáldemokraták már korábban megtették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.