Együtt ünnepli a magyar kultúra napját ebben az évben is Debrecen önkormányzata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei és nagyváradi szervezetével, Berettyóújfalu, valamint Margitta önkormányzatával, a programok több településen már pénteken megkezdődtek és csaknem egy hétig tartanak – közölték a szervezők.
Nagyváradon tegnap Legendák városalapító Szent László királyról címmel tartottak megemlékezést, Haza és a haladás címmel pedig irodalmi összeállítást rendeztek Kölcsey műveiből. Debrecenben, Berettyóújfaluban és Margittán kiállításokkal, interaktív foglalkozásokkal, zenés irodalmi összeállításokkal, filmvetítésekkel, irodalmi játszóházzal, a Himnusz közös szavalásával, valamint eléneklésével köszöntötték a magyar kultúra napját.
Berettyóújfaluban ma a Nadányi Zoltán Művelődési Házban tartják a magyar kultúra napja gálaestjét, amelyen hivatalosan is megnyitják az Erdélyi Gábor-emlékévet és a Trianon-emlékévet.
Nagyváradon szerda este a Szigligeti Színházban, Debrecenben pedig a Csokonai Színházban rendeznek kultúra napi gálaestet és díjátadó ünnepséget. Utóbbin átadják a Debrecen kultúrájáért díjakat, majd Éljen a szerelem! címmel a Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok Debrecen Kálmán Imre-estjét tekinthetik meg a résztvevők.
A Nemzeti Művelődési Intézet hajdú-bihari igazgatósága és a népművelők megyei egyesülete Álmosdon, az ország egyetlen épen maradt Kölcsey-kúriájában rendez koszorúzást és a költő álmosdi kötődését bemutató előadást szerdán, a magyar kultúra napján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.