Emlékérméket bocsátott ki a Queen együttes tiszteletére a brit királyi pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.
A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata részeként örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érméket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki – számolt be róla a brit itv.com hírportál.
„Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható” – fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes képe látható. Hozzátette, nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.
Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik.
Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől. A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért kapható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.