Kivételes gyógyhatását elismeri a népi és a hivatásos gyógyászat egyaránt. A laska szárazanyagának mintegy negyede fehérje és ötven százaléka szénhidrát.
Zsírtartalma alig 1–2 százalék, 6–10 százaléka ásványi só (főképp kálium és foszfor). Jelentős a C- és B-vitamin-tartalma. Fontos folsavforrás, 100 grammos adagja a napi szükséglet 25 százalékát képes kielégíteni. A folsavhiány vérszegénységet és a vérkép kóros elváltozását okozza. Japánban a laskagomba vizes kivonatával daganatok növekedési sebességének a csökkentését érték el. A kísérleti állatokon végzett vizsgálatok igazolták koleszterincsökkentő hatását is. Az embereknél naponta 3–9 gramm szárított és porított gomba elfogyasztását ajánlják. A hagyományos kínai gyógyászatban a vénák erősítésére és az inak lazítására használták. Hadd zárjam a laskagomba bemutatását egy itt, Háromszéken megesett „laskás” történettel.
Ojtozi gombásztáborunk egyik nyeresége volt, hogy találkoztunk egy falubeli gombakirállyal, aki úgy ismeri a vidék gombalelőhelyeit, mint a tenyerét, s ez távolról sem túlzás. Egyféle bizonyság erről, hogy amikor egy november közepe táján felhívtam, hogy elmennék laskagombáért vele, igent mondott, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt a legkedvezőbb.
Másztuk a Kárpát-kanyar gerincét, s odafent, már a lelőhely közelében akkora köd ereszkedett ránk, hogy karnyújtásnyira sem lehetett látni. Fújt a hideg szél, de szerencsére a hó nem volt túl nagy… Azt hittem, visszafordulunk, de nem így történt, gombakirályunk kiváló kalauz is volt, nagy biztonsággal vezetett bennünket a laskával jócskán megrakott fákhoz. Többnyire elég magasan volt a gomba, hosszú karót kellett vágni, hogy nagy lehessen a zsákmány. Dúskáltunk is meg nem is, mert a gyönyörűnek látszó, kagyló alakú finomságok nagyobb részét bizony el kellett dobnunk, megelőzött minket a konkurencia: a nyüvek.
Nem keseredtünk el azért, egy-egy maroknyit sikerült megmentenünk hazavitelre, s már az nagy nyereség meg szerencse volt, hogy a körülményekhez képest viszonylag hamar visszataláltunk a kocsihoz, amellyel aztán indultunk sűrű hálálkodást követően Szentgyörgy felé, haza.
Gondoltam, mi lenne, ha benéznénk egy valamennyire útba eső, nagyon könnyen megközelíthető laskás helyünkre is. Úgy lett, s a kitérő nagy meglepetéssel és tanulsággal szolgált. Zsákoslag szedtük a kékes meg feketés színű, ezúttal első osztályú, sőt, osztály feletti minőségű kései laskagombát, s úgy éreztük, a magashegyi túra se volt azért egészen hiábavaló. A mellékelt kép akkor készült. A fárasztó hegymászást és eredménytelen meg izgalmas keresgélést pihentető betakarítás hálálta meg, s annak a megerősítése, hogy kiszámíthatatlan a gombászszerencse, s ha van remény, hát nem kell feladni.
Zsigmond Győző
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.