A kormány határozatot ad ki hamarosan, amelyben megszabja az Első otthon program idei évre érvényes feltételeit – jelentette be Ludovic Orban kormányfő.
Orban határozottan cáfolta „a Szociáldemokrata Párt által terjesztett hazugságot”, miszerint ezt a programot idén nem finanszírozza a kormány, rámutatva, hogy 2 milliárd lejt utaltak ki erre a célra. Orban azt is hozzátette, hogy a kormány elkülönítette az állami büdzsében a nyugdíjak emeléséhez szükséges összeget, így azok nőni fognak az idén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.