Meghirdette hallgatói ösztöndíját Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa, a pályázók dossziéit január 31-ig fogadják. A program 35 év alatti hallgatókat céloz, akik alap-, mesteri vagy doktori képzésben vesznek részt, és ebben a tanévben dolgoznak disszertációjuk előkészítésén.
A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak, akiknek lakhelye más településen van, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat – ismertette közleményében a városháza. Az alapképzésben részt vevő hallgatóknak havi 300 lej, a mesterképzésen részt vevőknek havi 500 lej, a doktori képzésen részt vevőknek havi 1000 lej az ösztöndíj. A juttatást négy hónapig folyósítják. Az érdeklődők a jelentkezési űrlap kitöltésével, az ösztöndíjszabályzatban előírt dokumentumok leadásával pályázhatnak január 31-ig (postai bélyegző dátuma), de online is jelentkezhetnek ugyanaznap 15 óráig – ebben az esetben a dokumentumokat a kinga.sandor@sepsi.ro címre kell küldeni. A hallgatók november végén egy konferencián ismertetik dolgozataikat. További tudnivalók az önkormányzat honlapján érhetőek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.