Lemondásra szólította fel Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben azt javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében.
A 18 romániai nemzeti kisebbség parlamenti képviselettel rendelkező szervezeteit tömörítő tanács az RMDSZ és a Pro-Europa Roma Párt kezdeményezésére fogadott el közös nyilatkozatot, amelyben elítélték Floreát rasszista kijelentései miatt. A tanács a kormány konzultatív szerveként működik.
„Határozott meggyőződésünk, hogy senkinek sem áll jogában szabályozni a gyermekvállalást, Marosvásárhely polgármesterének kijelentései Ceaușescu Romániáját idézik, amelyben az állam megmondhatta, hogy ki szülhet és ki nem. Aki ilyet állít, annak nincs helye egy demokráciában, nincs helye semmilyen közfunkcióban. Mindannyian egyetértünk abban, hogy Dorin Floreának mihamarabb bocsánatot kell kérnie a roma közösség tagjaitól, és haladéktalanul távoznia kell a közéletből, Marosvásárhely éléről” – idézte az RMDSZ közleménye a közös nyilatkozatot.
A polgármesterre szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács tízezer lejes bírságot rótt ki gyűlöletbeszéd miatt.
Florea a gyermekpénzként emlegetett családi pótlék megduplázásáról szóló vitában azt fejtegette, hogy kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.