Előző év decemberében a Kaufland nagyáruház bizonyult a legerősebb munkáltatónak Háromszéken, a foglalkoztatottság szempontjából pedig a kiskereskedelem továbbra is jelentős ágazat – hangzott el a szakhivatal havi sajtótájékoztatóján. Kelemen Tibor intézményvezető szerint a képzettséggel rendelkezőknek továbbra is könnyebb elhelyezkedniük, így megyeszerte mintegy 400 munkanélküli felkészítése zajlik.
Háromszéken jelen pillanatban 29 tanfolyamon összesen 24 szakmát sajátíthatnak el a résztvevők. A kereskedelmi dolgozói képzést minden régióban megszervezték, emellett pék-, humánerőforrás-felügyelő-, szakács-, kertész-tájépítő, fodrász-, famegmunkáló-, illetve a vállalkozói készségek fejlesztését célzó tanfolyamra is jelentkeztek érdeklődők. Újdonság, hogy egyre keresettebbek a pizzakészítő szakemberek, a megyeszékhelyen több vállalkozás is foglalkozik a népszerű étel elkészítésével, sőt, az intézményvezető szerint az sem ritka, hogy konkurens cégek jobb ajánlatokkal egymás munkatársait csábítják magukhoz. A piacról érkező igény nyomán pizzakészítő tanfolyamot is szervez az intézmény, egyelőre 14 jelentkező számára, ám úgy tűnik, ennél többen kívánják elsajátítani a mesterséget – vázolta Kelemen Tibor. Kitért arra is, értesülései szerint az Oltmező úton megépítendő új bevásárlóközpontba betelepülő nagyáruházak már toborozzák leendő kollégáikat, némelyeket brassói munkapontjaiknál már foglalkoztatnak is. Munkaerőigényükkel ezek a vállalkozások nem keresték meg a munakerő-ügynökséget, így arról sincs információ, hogy hány embert foglalkoztatnának majd Sepsiszentgyörgyön – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.