Hagyományos, hangulatos nappali zenés-maszkás és szekeres felvonulással és táncmulatsággal temették a telet szombaton – tájékoztatott a helyi rendezvények mindenkori szószólója, Szigyártó András református megyebíró.
Elmondta, az évek teltével egyre sikeresebb a farsang, több helyen nyílnak meg a kapuk, szeretettel köszöntik a helybeliek a fiatalos kedvvel farsangolókat. Forralt bor, köményes és farsangi pánkó került az udvaron s kapuk előtt megterített asztalokra, mintha érezni lehetett volna, hogy a jelenlegi esztendő valóban Kálnokon is az összetartozás éve. A felvonulókat a Kálnoki Rézbanda ’12 kísérte faluhosszat abban a reményben, hogy jó évet kezdtek. Nem maradt el a bámuló gyerekek hada sem, zömében ők voltak a kultúrotthon udvarán a jelképes bábuégetés szemlélői. S mert a vigadozás része a humor, népes közönség hallgatta a színpadon a Pittyes2es és Gyufa egyik felét, Gyufát, vagyis Gerebenes Karcsi előadását. Estére farsangi bálra gyülekezett a helybeli és a szomszédos falvakból a fiatalság. Kora hajnalig zenélt Téglás Botond és Antal Zoltán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.