A jelöltek ebédre kizárólag növényi alapú ételek közül válogathatnak, de azért a díjátadót követő vacsorán a teljes vegetariánus menüt még nem merték a szervezők bevállalni.
A karbonlábnyom csökkentése érdekében nagyrészt növényi alapú fogásokat szolgálnak majd fel február 9-én az Oscar-gála vendégeinek – írja a Variety. Teljesen húsmentes lesz a jelölteknek felkínált ebéd, és a gála helyszínéül szolgáló Dolby Színház lobbijában is vega falatok közül válogathatnak majd a vörös szőnyegen érkezők. Ugyanakkor a 92. Oscar-díj-átadót követő vacsorán, a Kormányzói Bálon már lesz hús és hal is az asztalon. A menü 70 százaléka növényi alapú fogás lesz, és a 30 százaléka fog tartalmazni halat, vegetariánus ételeket, valamint húst.
Az amerikai filmakadémia a részleges kizöldüléssel a Golden Globe példáját követi, amely az utolsó pillanatban váltott teljes egészében növényi alapanyagokból készült menüre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.