Az önkormányzatok aránytalan finanszírozása miatt több százmillió euró állami adóbevételtől estek és esnek el Szlovákiában a déli, köztük a magyarlakta települések – jelentette ki a Magyar Közösség Pártjának (MKP) pozsonyi sajtótájékoztatóján Őry Péter, a felvidéki magyar párt Országos Tanácsának elnöke.
A hátrányos helyzet abból az elosztási mechanizmusból adódik, amelynek alapján az állam visszajuttatja az önkormányzatoknak a személyi jövedelemadóból nekik járó részt. Az önkormányzatokhoz visszakerülő adóbevételek kiszámításánál ugyanis a települések nagysága mellett azok tengerszint feletti magasságával is számolnak, hátrányos helyzetbe juttatva az alacsonyabban fekvőket, vagyis az ország déli, délnyugati részén lévőket. A hátrányos megkülönböztetés Szlovákiában mintegy 1600 települést érint, köztük – másfél tucat kivételével – az összes magyarok lakta települést, amelyekből jelenleg 512 van. Őry hangsúlyozta: meg kell valósítani, hogy az állami adóbevételek újraosztása során minden lakos egyenértékűnek számítson, s ennek érdekében indítványozni fogják a vonatkozó jogszabályok megváltoztatását, de ha a helyzet ezt nem teszi lehetővé, akkor az Európai Unióhoz fordulnak az ügyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.