A Házasság Hetére készülve már egy ideje gondolkodom a házasság és a család értékeit kiemelő, kapcsolatépítő rendezvénysorozat idei mottóján: csapatjáték szerelemmel. Ilyenkor mindig beledobom az egészet egy képzeletbeli darálóba, őrlöm egy kicsit, és megnézem, hogy mi potyog ki a túloldalon. Ezúttal az eredmény: összefogás, csapatszellem, játékosság, optimizmus, élet, céltudatosság, kitartás és szerelem – „holtomiglan és holtodiglan”. Jó témák egy ma induló sorozathoz, építőkövek egy boldog házassághoz.
Mindenki, aki állást keres, tisztában van azzal, hogy a csapatmunkát bele kell írni az önéletrajzba. Nem véletlen, ugyanis majdnem minden állásinterjún megkérdezik: csapatban vagy egyénileg teljesítesz jól? A gond az, hogy mindez sablonos, elveszítette az igazi értéket, mindenki azt gondolja, hogy jó csapatmunkás. Épp ezért érdemes egy kicsit a dolog mélyére nézni.
A csapatmunka meghatározása: két vagy több ember együttes munkája. Így, egyszerűen, mindenféle varázslat vagy tudományoskodás nélkül. Aki már valaha is segített a szomszédjának költözni vagy betolni a parkolóba egy lerobbant autót, az már dolgozott csapatban.
A házasságban élők hivatalosan is gyakorló csapatmunkások. Ha a kapcsolatukból hiányzik a csapatszellem, akkor könnyen lesz a bolhából elefánt, és elkezdődnek a véget nem érő csatározások – ahelyett, hogy a megoldást keresnék a felek. Ha esetleg elunják a perpatvart, vagy végre eldöntik, hogy „holtomiglan-holtodiglanra” terveznek, akkor azon kezdenek dolgozni, hogy egy csapatot alkossanak. Akkor olyanok lesznek, mint pilóta és másodpilótája, akik egy gépen utaznak, azonos az úti céljuk; s nem olyanok, mint akik külön gépet vezetnek, és összeütköznek, mert keresztezik egymás útvonalát.
Miért fontos a csapatmunka? Mert alapvetően társas lények vagyunk, az élet majdnem minden területén csapatban kell (kellene) dolgoznunk. Az államigazgatásban, a hivatalokban, az iskolákban, a műtőasztal mellett, a focipályán, de a nadrággyártó-soron is. A mai számítógépes harci játékok és szimulátorok is ezt követelik, kiskatona koromban is ezt tanultuk: akkor kerülsz bajba, ha elvágnak a társaidtól.
Az 1950-es években az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) egy kutatást végzett a legjobb tudósok által felkészített asztronauták körében. Az alaposan kiképzett, szuperintelligens emberek csoportját az átlagemberekkel versenyeztették. Az eredmény mindenkit megdöbbentett: az átlagemberek csoportja magasan verte a szuperembereket. Míg az átlagos teljesítményűek össze tudtak dolgozni, az utóbbiak nem. A humánerőforrás-menedzserek többek közt ezért szűrik ki az állásinterjúkon a másokat kritizálni, beilleszkedésre képtelen munkatársakat.
A házasság csapatjáték, mindenkinek ugyanakkora részt kell belőle vállalni. A „jóban, rosszban, semmiféle bajban” egy valós és fontos fogadalom, ezt azonban sokan elfelejtik.
Egy jó párkapcsolatban a házastársak tiszteletben tartják egymást. Emellett nem függetlenítik magukat egymástól, nem az „enyém” és az „én”, hanem a „miénk” és a „mi” szavakat használják. Ahol csapatmunka van, ott a férj és a feleség nem tekinti magát egyedülálló személynek.
Ha a felek nem értenek egyet valamiben, akkor jó, ha a gyakorlatias megoldásokon fáradoznak majd, és nem arra fecsérelik az idejüket, hogy egymást hibáztassák vagy vádolják, kimerítve egymást érzelmileg.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
