Védettséget Verespataknak

2020. január 30., csütörtök, Belföld

A román építészkamara szorgalmazza, hogy Verespatak kerüljön fel az UNESCO világörökségi listájára, ugyanis holnap lejár az a határidő, amíg Románia újjáéleszthetné a 2018-ban félbemaradt eljárást.

Akkor Románia azért lépett vissza az eljárásból és kérte a verespataki dosszié tárgyalásának halasztását, mert tartott attól, hogy Bukarest elveszítheti azt a pert, amelyet a Gold Corporation kanadai vállalat indított Románia ellen. A kanadaiak négymilliárd dollár kártérítést követelnek az államtól, mert a hatóságok mintegy tizenöt éven át halogatták az engedély megadását az ott rejlő arany és ezüst kitermelésére. Az építészkamara kérése most azonnal aligha talál meghallgatásra, hiszen Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter az Agerpres hírügynökségnek hétfőn kifejtette: az UNESCO-nál az eljárását minden bizonnyal újból kell kezdeni, és a kormánynak kell eldöntenie majd, hogy mikor lesz ismét alkalmas ennek a kérdésnek a napirendre tűzése. Hangsúlyozta, az UNESCO-védettség nem jelent automatikusan több pénzt a műemlékek restaurálására, ez csak nagyobb nemzetközi ismertséget biztosít. A tárcavezető szerint a régió a román törvények szerint már most is műemlékvédelmi védettség alatt áll, mi több, a következő időszakban kezdeményezni fogják a restaurálások elkezdését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2020-01-30: Belföld - :

Migránsáradattól tartanak Gyergyóditróban

Két Srí Lankáról származó vendégmunkás miatt forronganak az indulatok napok óta Gyergyóditróban, ahol a helyi péküzem alkalmazta a két vendégmunkást. A Székelyhon portál beszámolója szerint emiatt elszabadultak az indulatok a településen, sokan migránsok tömeges betelepedésétől, a közbiztonság megromlásától tartanak, vannak akik egyenesen elüldöznék az idegeneket.
2020-01-30: Belföld - :

Kényszerszünet

Jelenleg 3308 tanulót érint az oktatás teljes vagy részleges szüneteltetése az influenza miatt – közölte a tanügyminisztérium.