Csak a hallgatást hallani,
mintha minden rendjén lenne.
– – – – – – – – – – – – – – – –
Megvagyunk, élünk.
Mi fáj nekem,
nekünk mégis?
Csontjainkban, inainkban
sajognának még mindig
felkoncolt, kiszenvedett,
karóba húzott forradalmaink?
A szánk még mindig
Dózsa húsától bűzlene?
Ezért nyeldeklünk,
s keserűek kiköpött szavaink,
mint az epe?
Idegeinkben még ma is
a Csele-patak árkába zuhant,
s a Segesvárnál elesett,
ledöfött ország rángana?
Isonzó, Galícia fájna?
A proletár hadak után széttiport,
szétszóratott haza?
Ami hogyne fájna!
– – – – – – – – – – –
Hisz az idáig, irdatlan kerülővel
a szérűk, kertek aljáig
elérő Don-kanyar!
Serfőző Simon Feledésből az emlékmű című, megrázó erejű verse kongatta meg talán leginkább azt a harangot, mely szét kívánta zúzni a „gigantikusra nőtt némaságot”, azt a némaságot, melyet a Don-kanyarban elesett magyar hősök emlékének megtagadásából emelt a hivatalos Magyarország az elmúlt évtizedekben. Serfőző Simon e versében azok a Don-kanyar „világárvaságában felrobbant szívű” magyar katonák kelnek életre, akiket eddig „csak az udvarról, konyhákból felröppenő család fogadott szívébe vissza”, s akiknek eddig „az éjszakák gyújtottak csillagokat, gyertyákat”. De meddig lehet így élni, kérdezi a költő: „behúzott nyakú, válla gödrében kushadó népként, akivel önmagát köpették le” az ország vörös urai?
E megrázó vers hatására gyűjtötte össze Bobory Zoltán költő, a székesfehérvári Vár című folyóirat főszerkesztője Farkasszélben című könyvében azokat a szépirodalmi alkotásokat, melyek – reményei szerint – segítenek lebontani a „feledés emlékművét”, a „pernyéző közönyt s fullasztó beletörődést”, remélve, hogy ezen írások hatására legalább résnyire „föltépődnek a szoros szájzárak, s szólhatunk „sirató, gyászos szókat, országba-világba kinyílókat”. Jeles írók-költők segítségét hívta e fontos és nehéz küldetésre – többek között Bella Istvánt, Csoóri Sándort, Kalász Lászlót, Csanádi Imrét, Illyés Gyulát, Zalán Tibort, Utassy Józsefet, Nagy Lászlót, Zelk Zoltánt, Sinka Istvánt, Buda Ferencet, Juhász Ferencet, Nagy Gáspárt; na és felvidéki magyar költőket is – Berkó Sándort, Mécs Lászlót, Fellinger Károlyt, Kulcsár Ferencet –, jelezve, hogy felvidéki magyar katonák is nagy számban vettek részt és estek el a félelmetes doni harcokban. Nyílt levél című írásában a könyv összeállítója, bár senkije nem harcolt a Donnál – így vall: „Igenis érintett vagyok. Százharminchatezerszeresen. Mint mindnyájan. Magyarok.”
A százharminchatezer természetesen a Don-kanyarnál elesett magyar katonák lélekszáma. A „mindnyájan, mi, magyarok” pedig a Kárpát-medencében élő, mintegy tizenötmilliónyi magyarság – bár, akármilyen ijesztő és fájó is, a magyar nemzet eme „második Mohácsához” sokan még máig is elutasítóan és ellenségesen viszonyulnak, szemben az egyéb tragédiákat éjjel-nappal gyászolókkal.
A Farkasszélben című könyv borítóján a Királyhelmecen élő fotóművészünk, Tóthpál Gyula Don-tövis című, a 2. magyar hadseregnek emléket állító, döbbenetes erejű fotója látható, mely egy, a zord fagyos hómezőn álló, keresztre feszített „bogáncs-embert” ábrázol, kezében tépett zászlóval és törött szuronnyal.
KULCSÁR FERENC
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.