BrexitNyugalomra int a külügyminiszter

2020. február 1., szombat, Belföld

Nem kell aggódniuk a Nagy-Britanniában élő román állampolgároknak a brit EU-tagság péntek éjjeltől esedékes megszűnése miatt, mert az átmeneti időszak végéig nem változnak a jogaik – szögezte le Bogdan Aurescu kül­ügyminiszter.

A tárcavezető a Digi 24 televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: nincs ok aggodalomra és nincs ok pánikra, mert február 1-jétől az úgynevezett átmeneti időszak végéig, azaz 2020. december 31-éig mindössze annyi változik, hogy Nagy-Britannia nem vesz részt az uniós döntéshozatalban, az ország területén élő uniós állampolgárokkal kapcsolatban azonban év végéig még biztosan a jelenleg is érvényes jogi keretrendszer marad hatályban. Azok, akik Nagy-Britanniában szeretnének letelepedni, 2021. június 30-áig igényelhetik a letelepedett vagy előzetesen letelepedett státuszt – magyarázta a külügyi tárca vezetője, hozzátéve, hogy az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás a közeli családtagok helyzetét is szabályozza.

A miniszter rámutatott, a tervek szerint az Európai Unió és Nagy-Britannia jövőbeli kapcsolatáról szóló tárgyalások október végéig tartanak majd, amikor az Európai Tanácsnak jóvá kellene hagynia a megállapodást. „Mi román és európai szemszögből egyaránt egy erős partnerségi viszonyt szeretnénk Nagy-Britanniával, amely a közös külpolitikai, biztonsági és gazdasági érdekekre és célkitűzésekre épül. Reméljük, lesz elegendő idő a tárgyalásokra” – fogalmazott. Aurescu kiemelte, a 2020. december 31-e után Nagy-Britanniában megtelepedők helyzetét nem szabályozza a kilépési megállapodás, ezért fontos lenne, hogy olyan egyezség szülessen e téren az EU és az Egyesült Királyság között, amely lehetővé teszi, hogy a 27 uniós tagállam állampolgárai egyenlő bánásmódban részesüljenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2020-02-01: Belföld - :

Vizsgálat indult, állást foglalt az egyház (Gyergyóditrói vendégmunkások)

Vizsgálatot indít Renate Weber ombudsman a Ditróban alkalmazott és a helyi közösség egy része által elutasított Srí Lanka-i vendégmunkások ügyében. Állást foglalt a ditrói események kapcsán a gyulafehérvári római katolikus érsekség is, tegnapi közleményében Jakubinyi György  nyugalmazott érsek elítélte a vendégmunkások körüli hangulatkeltést.
2020-02-01: Belföld - :

Hírsaláta

NYELIK A PORT. Egy ma is érvényben lévő, csaknem fél évszázada kiadott irányelv miatt nem tudja takarítani télen a bukaresti utcákat az Urban Rt. köztisztasági vállalat: egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy a légszennyezés az egészségügyi határérték többszörösére rúg a fővárosban.