MAGYAR—MAGYAR ÉRDEKELLENTÉT. A helyi, elsősorban csíkszeredai személyszállító cégek eddig mindent megtettek azért, hogy elüldözzék a román piacról a magyarországi Orangewayst. Az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesületének tagjai korábban azt ígérték, október 20-tól lezárják a román—magyar határátkelőket, s magyar rendszámú gépkocsit, kamiont és buszt se ki, se be nem engednek, ha a hatóságok nem vonják vissza az Orangeways engedélyeit. Az Orangeways úgy döntött, hogy tovább terjeszkedik Romániában. Szándékaik szerint az új helyekre év vége előtt elindulnak a menetrend szerinti buszok. Emellett kolozsvári székhellyel heteken belül létrehoznak egy leányvállalatot, amelytől üzleti növekedést remélnek. (TransPost)
ORBAN, A LUDOVIC KISSÉ PIMASZ. Ludovic Orban közlekedési miniszter azt tanácsolta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetnek, aki az észak-erdélyi autópálya építésének lassúságát kifogásolta, hogy ,,foglalkozzék Magyarország problémáival". Különben Füzes szerint az októberi magyar—román együttes kormányülés egyik legfontosabb témája lesz a két ország közúti hálózatának összekapcsolása. A bukaresti sajtó az elmúlt hónapokban élesen bírálta a Tăriceanu-kormányt amiatt, hogy a 2004-ben elkezdett észak-erdélyi autópályából eddig csak öt kilométer készült el. Az eredetileg 2,2 milliárd euró költségvetésűre tervezett autópályáról utólag kiderült, hogy kétszer többe fog kerülni, de léteznek ennél borúlátóbb becslések is. (MTI)
NÉMET VÁSÁRLÓ JELENTKEZETT. A német Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság beadta ajánlatát Románia legnagyobb szállítmányozási vállalata, a Romtrans megvásárlására. A német cég — ha sikerül a tranzakció — két legyet üt egy csapásra: jelen lesz Románia és Magyarország piacán is. Sajtóinformációk szerint 80—100 millió eurót fizethet a DB a román cégért. A Romtrans 1952-ben jött létre, és mintegy negyven évig az egyetlen román nemzetközi szállítmányozóként működött. 1994-ben privatizálták, jelenleg néhány román üzletember tulajdona. Az MTI közlése szerint a bukaresti székhelyű cégnek 1500 dolgozója van, éves árbevétele 90 millió euró.
NEHÉZ A TEHERSZÁLLÍTÓKNAK. A csőd szélén áll az áruszállítók fele, mert az utóbbi időben nagyon megdrágult az üzemanyag, és mindemellett nagyok az adók is. Ahhoz, hogy elkerüljék az áruszállító vállalatok felszámolását, fel fogják függeszteni a tevékenységüket, vagy húsz százalékot drágítanának. Más megoldás az lenne, hogy a kormány vezessen be olyan intézkedéseket, melyek könnyítenek a szállítócégek helyzetén. Romániában körülbelül 13 000 áruszállító vállalat működik. (Erdély fm)