Szűk hat hónappal a rajt előtt egyre nagyobb aggodalommal figyelik a koronavírus terjedését a tokiói olimpia és paralimpia szervezői. „Komolyan aggódom amiatt, hogy a járvány terjedése negatívan befolyásolhatja a játékokat” – mondta tegnap a szervezők vezetője, Muto Tosiro azon a japán fővárosban tartott megbeszélésen, amelyen a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetőivel találkozott.
Abe Sindzó japán miniszterelnök hétfőn közölte: a kormány szoros együttműködésben az illetékes szervezetekkel mindent elkövet annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány ne veszélyeztesse a nyári eseményeket. Kavabucsi Szaburo, a 11 ezer sportolónak otthont adó olimpiai falu polgármestere ugyancsak aggodalmát fejezte ki. „Nagyon remélem, hogy a járvány valahogy lecseng, és zökkenőmentesen le tudjuk bonyolítani mindkét sporteseményt” – mondta.
A házigazdák és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ismételten hangsúlyozta, nincs olyan terv, amelyben a játékok törlése szerepelne. Néhány kvalifikációs versenyt ugyanakkor elhalasztottak vagy lemondtak, a Nancsingba tervezett női futballselejtezőt Sydney-be helyezték át, női kézilabdában pedig Kína helyett Kazahsztán szerepel majd márciusban Győrben, a magyarok csoportjában.
Az olimpiát július 24. és augusztus 9., a paralimpiát augusztus 25. és szeptember 6. között rendezik Tokióban. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma szerdára megközelítette az 500-at, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományra és annak fővárosára, Vuhanra korlátozódik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.