Kilencvenéves lenne Csoóri Sándor író, költő, irodalomszervezőKő csikorgott a lába alatt

2020. február 8., szombat, Emlékezet

Soha nem találkoztam nála szebb szavú, szívélyesebb, sokoldalúbb, főképp bölcsebb írástudóval. Nemzetféltő indulatát inkább versekbe, nagyívű esszékbe, szociográfiákba és forgatókönyvekbe, nem utolsósorban társadalom- és irodalomszervező munkáiba öntötte. Ezért közölte róla Szakolczay Lajos író-szerkesztő: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot.”

  • Fotó: MTI / Mohai Balázs
    Fotó: MTI / Mohai Balázs

Csoóri, a zámolyi református parasztgyerek kezdetben Petőfi közéleti realizmusa, majd a sárszentlőrinci-rácegrespusztai pásztorfi, a nyugatos avantgárd, később a baloldali népi-nemzeti gondolat jelese, Illyés Gyula nyomában járt. Abban is hasonlíthatók, hogy poé­zisüket mindketten egyfajta sajátos ihletésű szürrealizmussal ötvözték annak bizonyságául, hogy a korszakos európai irányzatok elkötelezett magyarsággal éppúgy megjeleníthetők, mintha bármely más nyelven írták volna. Különböző műfajú munkáiban példaként és tanulságként számtalanszor emlegette szellemiségünk sok évszázados történetének jeleseit, akik „egész életükön keresztül a magyarság fönnmaradásáért kínlódtak”. Ez a törekvés volt leginkább jellemző Csoóri Sándorra, szóban, írásban egyaránt.

Érdemes hát Csoórit idézni, ha életművét méltatjuk. Költő-íróként éppúgy, mint magán­emberként, nála pontosabban senki sem látta és láttatta őt. Számtalan verses- és prózai kötetében, forgatókönyvében és személyes megszólalásai során kitárulkozó nyíltsággal, hajszálpontosan fogalmazott. Azokhoz hozzátenni vagy belőlük elvenni semmit sem lehet. A róla készült legutolsó portréfilmben nemzeti sorskérdéseinkről tömören és egyértelműen, higgadtan, de brutális-szókimondóan beszélt. Ezért (is) támadt annyi ellensége. A valamicskét szabadabb, de a pártállami múlttól akkoriban megszabadulni jóformán képtelen szerveződés azt tagadta meg, akiről több ezer oldalnyi ügynökjelentés született, akit több ízben szilenciummal sújtottak, aki már a 60-as években a népi-nemzeti ellenzék vezető személyisége volt, s akinek többek közt a rendszerváltozás legnagyobb hatású kétheti lapja, a Hitel köszönhető.

Szeretném hinni, hogy a még élő, Csoóri kirekesztésében ludas tollforgatók legalább utólag szégyellik magukat, de nem igazán bízom benne. A kicsik a nagyokat minden korban, főleg a történelmi változások során igyekeznek magukhoz zsugorítani. Azért estek neki, mert a közelmúltban legerősebben ő képviselte a magyarságot, mindazt, amit ma, holnap és a jövőben is értéknek gondolunk. Számos elismerése, Kossuth-díjai, az olvasók múlhatatlan szeretete nem semlegesíti az őt ért gyalázkodást. Utóbbi képet ad egy zavaros korszakról, amelyben kevesen voltak képesek eligazodni.

A leghitványabb támadások a rendszerváltozás kezdetén, majd Gyurcsány Ferenc iszonyú emlékű országlása idején sújtották. Jobbító szándékait, mi több: költő-író voltát is kétségbe vonták. Előbb 1990-ben, Nappali hold című sorozata egyik esszéjének megjelenésekor. Esszéi utóélete során Csoóri közölte: „A Nappali hold egyik írásáért a múlt évben – ne kerülgessük a szavakat – nyilvánosan megköveztek. Száznyolcvannál több írásban támadtak rám. Sokáig nem tudtam: kibírom-e a halálos kőzáport. Kibírtam. Sőt… még egy-két ijesztő igazságra is ráébredtem. Így ébredtem rá arra is, hogy aki igaz szeretne maradni, annak bizony még attól sem szabad visszahőkölnie, hogy egy-egy pillanatban igaztalanná válik. Mert néha épp a törés mutatja meg a szemben álló feleknek a valóság drámai, illetve tragikus teljességét.”
Kő csikorgott a lába alatt.

Ne kerteljünk: említett írásáért antiszemitizmussal vádolták, egyetlen félreérthető mondata miatt. Csoóri ellen a következő, testét-lelkét érő gyalázkodást a Magyar Nemzet hasábjain 2007-ben közzétett Márciusi levél című írásáért pár tucat balliberális tollforgató követte el. A Márciusi levél megrázó képekbe foglalt egy országszerte ismert és megszenvedett állapotot: szellemi, erkölcsi és anyagi nyomorúságunkat, mely nagyobbrészt a posztkommunista–liberális kormánynak köszönhető. Másfelől majdhogynem könyörög a magyar értelmiség jeleseinek, rázzák föl a nemzetet, nyerjék meg minden jóakaratú tagját és igyekezzenek a rombolást közösen megakadályozni.

A Márciusi levelet közel száz kiválóság látta el kézjegyével, így a felhívás rögvest közüggyé vált. Már másnap-harmadnap ordas indulatokat, az aláírók durva minősítését, érvek híján vicsorgást szült. A tavaly elhunyt művelt kozmopolita, Ungvári Tamás nem átallotta Csoóriról gúnyosan kijelenteni: halhatatlanságba nyugalmazott szerző.

Csoóri Sándor, ha nem is nyugalmazták, valóban halhatatlan lett. Dúsgazdag, a magyarságért, annak életminőségéért és kultúrájáért mélységesen felelős életművét vaskos kötetek méltatják. Halálakor többek közt a költőtárs Szentmártoni János búcsúztatta: „Könyörtelen, pontos szavakba és merész metaforákba csomagolt indulata katartikus élmény volt. Arra tanított, hogy az írás erkölcsi cselekedet is, nem csupán a tehetség megnyilvánulása.”

W.-Nemessuri Zoltán (Magyar Nemzet)

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1805
szavazógép
2020-02-08: Kiscimbora - :

Csoóri Sándor: Versek

2020-02-08: Emlékezet - :

Csoóri Sándor: Az elmulasztott utak