Írott okmányokra alapozzák, hogy Berde Gábor „1629-ben parajd-szovátai birtokos Gergely fia átköltözött volna Sepsiszentiványba (1700)”. Gaal György kolozsvári genealógus szerint 1615-ben ő kapott nemeslevelet Bethlen Gábortól. János fia 1635-ben Rákóczi György idején mint nemes lófő lustrált, unokája, István pedig Fogaras várának volt vicekapitánya. Mihály fiától (1725) szakad le a laborfalvi ág.
Ebből ered az emlékezetes jogász és negyvennyolcas országgyűlési képviselő, Berde Mózes (1915–1893), akinek börtönbüntetés lett osztályrésze, mert a székely szabadság eszméiért küzdött. Jótevője volt unitárius egyházának, gimnáziumokat alapított, nevét őrzi a kollégiumi diákságnak naponta juttatott Berde-cipó. Szobra Sepsiszentgyörgy központi parkjában áll.
Unokaöccse a kolozsvári egyetemi tanár, majd rektor és az MTA levelező tagja, Berde Áron (1818–1892) volt, kinek emlékét portrédombormű őrzi a nevét viselő sepsiszentgyörgyi kereskedelmi líceum udvarán és szülőfaluja iskolájának belső falán.

Berde Sándor, akinek emléktáblát kell állítani Fotosban
A vicekapitány ágazata négy generáció után két ágra szakad: Miklós és Mihály. Miklósnak az ágáról származik Berde Sándor (1815–1884) negyvennyolcas katonatiszt, aki marosvásárhelyi bástyabörtönt szenvedett, s akinek fia a már Fotosban született Berde Sándor (1856–1894) nagyenyedi teológiai tanár, Kackó áldozatos református lelkipásztora, ennek lányai a festőművész Dócziné Berde Amál, az író Berde Mária, valamint testvéröccsük, a jeles kolozsvári, majd pécsi bőrgyógyász-professzor, dr. Berde Károly (1891–1971) s ennek fia, ugyancsak az orvos Berde Botond (1919–2014), aki a gyógyszerkutatás terén szerzett különleges érdemeket, amelyekért az MTA 1993-ban kültagsággal, a Pécsi Tudományegyetem tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki (2011).
Mihály (szül. 1825) szacsvai birtokos ágának lemenői: Berde Sándor (1860–1919) és fia, Árpád (1902–1989) református lelkészek voltak. Utóbbinak fia a Székelyudvarhelyen élő, családja történetének kutatója, megbízható adatközlőnk, Berde László (szül. 1946). ny. református lelkipásztor. Zoltán nevű fiának kisfia, Tamás viszi tovább a család nevét.
Mihozzánk talán Berde Sándor teológiai tanár testvérének, Berde Károlynak (1863–1939) az ágazata áll a legközelebb, kinek fia, Berde Zoltán (1895–1954) pénzügyi szakember. Ő volt a magyartanár, irodalomkritikus, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanárának, Berde Zoltánnak (1930–2005) az édesapja, neje Kiss Erzsébet. Két lánynak adtak életet: Varga-Berde Mária adatközlőnknek (szül. 1960) és Katonáné Berde Rékának (szül. 1964).

Lilla és Tamás a legifjabb Berdék
Varga-Berde Mária lányainak, Ágnesnek és Annának gyerekei: Lilla és Zalán a család ágának rügyei.

Berde Károly dunavecsei tanító, Berde Zoltán tanár és két lánya. (Archív fotó: Kiss Erzsébet)
A Berde nemzetségnek még több tagja él szétszórtan, s méltó módon viselik a régi nemes família nevét. Berde Károly (1897–1975) például dunavecsei jeles verselő és tanítómester volt. A Berde család nevét viseli még több kálnoki, bikfalvi, szentivánlaborfalvi és egerpataki töredékcsalád.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.