Több mint 400 ezer lejre bírságolt az előző évben a megyei munkafelügyelőség, miután ellenőrzései nyomán 21 olyan munkavállalót azonosított, akiket szerződés nélkül foglalkoztattak. Az intézmény felügyelői összesen 913 munkaadót vizsgáltak, a szabálysértések miatt kiszabott bírságok összértéke meghaladta a félmillió lejt.
Liliana Balmuș főfelügyelő-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta, viszonylag sok bejelentés érkezett tavaly a dolgozók részéről – több mint kétszáz –, ezek nyomán 118 alkalommal kivizsgálás is indult. Az tapasztalják, az emberek jelzik elégedetlenségüket, ám leggyakrabban akkor emelnek panaszt munkaadójukra, amikor már a munkaviszonyukat is megszüntették. Visszatérő mulasztás, hogy nem kapják meg a fizetésüket, az elmaradt szabadságért járó bért vagy a szabadidőt a ledolgozott túlórákért, de szóvá teszik azt is, hogy bizonyos okiratokat késve kapnak kézhez, nem tartják be az éjszakai munkára vonatkozó rendelkezéseket – sorolta a felügyelő asszony. Kitért arra is, 2019-ben 29 háromszéki alkalmazó váltotta ki a napszámosok nyilvántartását szolgáló regisztert, ezekben egy év alatt több mint 53 ezer, idénymunkára vonatkozó bejegyzést összesítettek. Az év végén 47 490 egyéni munkaszerződést jegyzett a megyei munkafelügyelőség, ezek közül mintegy négyezret meghatározott időre kötöttek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.