A magyar férfi jégkorong-válogatott továbbjutott a nottinghami olimpiai selejtezőtornáról, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 4–1 arányban legyőzte a házigazda brit csapatot. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a pekingi téli ötkarikás játékok utolsó, augusztus végi kvalifikációs körébe került, ahol 12 együttes szerepel három kvartettben, a csoportgyőztesek léphetnek jégre a 2022-ben rendezendő téli olimpián.
Az első húsz perc egyenlő erők küzdelmét hozta mezőnyben és a kapuk előtt is. A második harmad magyar emberelőnyös góllal kezdődött: a védő Stipsicz Bence lőtt tökéletesen. A játékrészben a szigetországi együttes többet próbálkozott, a veszélyesebb helyzetek mégis a brit kapu előtt alakultak ki, és a különbség is nőtt, hiszen Erdély Csanád villant.
A záró felvonás szerencsés brit találattal indult: Matthew Myers húzta a korongot az addig 31 védést bemutató Rajna Miklós kapuja felé, és a korong a térdelő kapusról csorgott be. A kétgólos különbség visszaállításáról Hári János gondoskodott. Sofron István a kiállítása után a pályára lépve korcsolyázott keresztbe a kapu előtt, majd éles szögből gólt szerzett. A rendkívül feszült hajrában is rendületlenül érkeztek a brit támadások, viszont az önfeláldozó blokkok és Rajna remek védései sorra megakadályozták a brit gólszerzést.
A magyar férfi jégkorong-válogatott háromszor szerepelt ötkarikás játékokon: 1928-ban, 1936-ban és legutóbb 1964-ben, a brit csapat 1948 óta vár az újabb olimpiai szereplésre. Magyarország augusztus 27. és 30. között Rigában folytatja az olimpiai selejtezőt, ahol a házigazda lettek mellett a francia és az olasz válogatottal mérkőzik meg.
Eredmények: Magyarország–Észtország 4–1 (gólszerzők: Hári 10., 27., 32., Csányi 57., illetve Lodeikin 30.), Nagy-Britannia–Románia 4–3 (gsz.: Ehrhardt 16., Farmer 18., Myers 31., Connolly 31., illetve Kirichenko 15., Tranca 30., Salló 57.), Magyarország–Románia 3–2 – hosszabbítás után (gsz.: Sarauer 2., Papp 45., Erdély 61., illetve Tranca 1., Butochnov 56.), Nagy-Britannia–Észtország 7–1 (gsz.: Perlini 23., 33., Betteridge 29., Conway 30., 56., Lake 49., Phillips 50., illetve Sibirtsev 39.), Románia–Észtország 7–3 (gsz.: Butochnov 3., 50., Borisenko 16., Rokaly 31., Tranca 35., 42., 54., illetve Slessarevski 3., Saskin 11., Andrejev 45.), Magyarország–Nagy-Britannia 4–1 (gsz.: Stipsicz 21., Erdély 32., Hári 46., Sofron 52., illetve Myers 41.).
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont, 2. Nagy-Britannia 6, 3. Románia 4, 4. Észtország 0.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.