A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében tegnap délután nyílt meg a magyar történelmi zászlókat felvonultató Ha én zászló volnék...című kiállítás.
A rendezvény házigazdája, Dimény Attila múzeumvezető elmondta: a Történelmi zászlósor vagy egyszerűen történelmi zászlók néven ismert zászlók együttese 1985 óta része a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. Eredetileg 1985. április 4-én, a Magyarország felszabadításának 40. évfordulója alkalmából rendezett díszszemlére készíttették el: akkor 17 darabból állt. A ma hivatalosan 23 darabból álló zászlósor a magyar hadi múlt legjellemzőbb zászlótípusait vagy a magyar hadtörténet leghíresebb korszakaihoz kapcsolódó zászlókat vonultatja fel. A Történelmi zászlósor nem minden tagját használják az ünnepségeken, hanem mindig az alkalomnak megfelelően válogatnak belőlük: például a március 15-i ünnepen mind a két 1848-as lobogó ott van, augusztus 20-án több az Árpád-házi zászló, az 1956-os ünnepeken pedig inkább a 20. század felé tolódik el az arány. A kiállításon a zászlósor 13 darabja látható. A zászlórekonstrukciókat a budapesti Magyarság Háza készíttette el 2019-ben és adományozta a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumnak, amiért köszönet illeti Csibi Krisztinát, a Magyarság Háza igazgatóját.
A zászlósort tavaly ősszel a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén mutatták be, majd idén január 7-től Madéfalván láthatta a közönség. A múzeumvezető azt is közölte, hogy Pozsony Ferenc egyetemi tanárnak köszönhetően tekinthető meg e kiállítás március elsejéig. A házigazda ezután felkérte Szekeres Attila István heraldikust, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét (felvételünkön), hogy nyissa meg a zászlókiállítást. A zászló egy erős jelkép, jogi, valóságos vagy képzeletbeli személy, nemzet vagy eszme felismerését szolgáló megkülönböztető, egyéniesítő jelkép. A történelem folyamán a zászlók alakja változott. A heraldikus bemutatta a zászlókat, külön kitérve az azokon szereplő címerek jelentésére. A megnyitón közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekarának több tagja, akik Gyergyai Barna karnagy vezényletével magyar történelmi indulókat adtak elő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.