Ülök – mint rendszerint – egyedül a szobában, és gyönyörködöm időnként a friss szerzeményű, alig kipróbált, ablakos fűtőm által kínált látványban. Visszaemlékszem gyermekkoromra, amikor kis kerek öntöttvas kályhánk szolgáltatta a meleget, amelynek ajtaja nem volt valami tökéletes.
A kályha és az ajtaja közötti keskeny nyílások adták a csodálandó szépséget. Amikor anyánk leoltotta a villanyt, és ránkcsukta a szobaajtót, de mi még korainak éreztük az elalvást, a réseken kivillanó lángok vetületét figyeltük a plafonon, tárgyakon, mindenütt. Én – évekkel fiatalabb és fázósabb lévén – valóságközelibb voltam eleinte, azt képzeltem el, hogy a lángok egyre nagyobbak lesznek, egyre közelebb jönnek hozzám, mind nagyobb meleget árasztanak, ami átjárja a takarót, az ágyat, átölel és elringat. Azonban ez volt a dolog rendje, ebben nem volt semmi rendkívüli.
Később, amikor kiderült, hogy mindketten a tüzet figyeljük, mesét költöttünk hozzá. A rakoncátlan lángok néha karácsonyfagyertyákként szerepeltek a Diótörőben, máskor a napot helyettesítették, a bátyám képzeletében pedig kardok voltak, hol vitézek, hol haramiák, hol Ali baba negyven rablójának, hol királyfik kezében. Odakerültek lovagi tornákra is, ahol a nemes ügyért küzdő és a rossz, bomlasztó hadfi ütközött meg, olyankor gonddal kellett kiválasztani egy-egy lángot, hogy a jó lovaghoz kerüljön az erőteljesebb kard, mert neki kellett győznie. A fahasábok mérete, szárazsága, keménysége, amelyek mind befolyásolták a láng nagyságát, erősségét és az égés hosszát, egyáltalán nem volt tekintettel a mi mesénkre, így hát volt izgulni való. Előfordult, hogy a kedvenc, elvarázsolt királykisasszonyt csókkal megváltó és védelmező lovagunk már-már győzedelmeskedett, de a gonosz lovag kardja akkor lett csak igazán hatalmas és élénk.
Néha addig-addig biztattuk az erejét vesztett harcost suttogó ordítással, hogy minden elővigyázatosságra törekvésünk füstbe ment, és a ricsaj kihallatszott a másik szobába. Olyankor anyánk bejött, és rendet tett... Azt viszont nagyon bántuk, amikor már apánknál szakadt el a cérna. Akkor volt ám haddelhadd! Rettenetesen szigorú és ellentmondást nem tűrő hangjától már paplan alá kellett bújni.
A lángok most vígan ölelkeznek. Az imént tettem a megmaradt pislákoló parázsra egy hasábot. Addig csak senyvedt ott egy jókora darab fa, már-már teljesen kihúnyt gyenge tüze. Nem történt semmi komolyabb beavatkozás, egyszerűen csak mellé kerül még egy hasáb.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.