Több mint fél évszázados emlékképek keltek életre azon a baróti fotókiállításon, amely azt a nagyon fontos pillanatot mutatja meg, amikor két szerelmes örök fogadalmat tesz egymásnak Isten és ember előtt. A holtomiglan – holtodiglan misztikumát élhették át újból azok, akik kedden a baróti üzletkötő közponban megnyitott kiállítás szereplői vagy látogatói, szemlélői voltak.
A szervező, a Diakónia Keresztyén Alapítvány és az Emlékgyár fotósa, Szőcs Szilárd által létrehozott, Holtomiglan – holtodiglan című fotókiállítás célja, hogy olyan eseménnyel kapcsolódjanak be a hatodik alkalommal megrendezett Házasság hete Erdővidéken programsorozatba, amely a házasságra, a házasságkötés fontosságára, időtállóságára világít rá. A kiállítás azért is rendhagyó, mert a régi esküvői fotók mellé elhelyezték – mintegy időkapszula gyanánt – ugyanazon párok több mint fél évszázaddal későbbi fotóit. A képek szereplői a baróti Boróka Nyugdíjas Klub tizenöt házaspárja.
Szép és egyben megható látni, miként vált az évtizedek során szárnyaikat bontogató fiatal párokból egymás mellett megöregedő, idősödő házaspár vagy éppen a társ hiányát fájlaló özvegy. A Holtomiglan – holtodiglan című fotókiállítást Dénes Kinga, a Diakónia Keresztyén Alapítvány helyi vezetője, a Boróka Nyugdíjas Klub irányítója nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy Baróton mindmáig aktív életet élnek a nyugdíjasok, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a kiállítás, amely igazi színfoltja az idei Házasság hetének.
Tóth Anna, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítány igazgatója a kiállítás időszerűségére hívta fel a figyelmet: ezek a képek üzenetet hordoznak a mai nemzedékek számára ebben a rohanó, egyre inkább elegyéniesedő világban. Arra tanít meg bennünket, hogy a házasságban, a házastársi létben igenis boldogok tudunk lenni, és mindemellett egy házasságban ott van Isten jelenléte is, az örömökben és a veszteségekben egyaránt.
A megnyitó zárómozzanataként Tatár Zsuzsanna nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár két Kányádi Sándor-verset adott elő. A fotókiállítás hétfőn, kedden és szerdán tekinthető meg 9–16 óráig a Baróti Vállalkozói Központ (Bányász utca 11. szám) első emeleti gyűléstermében.
Albert Egon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.