Kulináris olimpia StuttgartbanFarkas Ferenc ezüstérmes

2020. február 16., vasárnap, Közélet

Ezüstérmet szerzett a hét végén Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi mestercukrász a stuttgarti kulináris olimpián. A világ legrégebbi és legrangosabb kulináris megmérettetésén több csoportban 902 versenyző mérte össze tudását, a pályaműveket tizenöt fős nemzetközi zsűri értékelte.

Farkas Ferenc, a megyeszékhelyi Diószegi Cukrászat munkatársa a cukrászok és szakácsok csoportjában versenyzett a huszonötödik IKA Culinary Olympics nevű németországi világversenyen, melyet négyévente tartanak. Az 1900 óta több németországi helyszínen szervezett rendezvényt első alkalommal szervezték Stuttgartban. Farkas Ferenc egyéni kategóriában mérte össze tudását versenytársaival, kenyértésztából készített művének címe Drakula a történelem és a fikció között. Mint lapunknak elmondta, nagyon bízott alkotásában, sokat várt tőle, de végül megszületett az elmúlt közel három hónapnyi munkájának az eredménye. A többféle lisztből összeállított, majd kisütött és darabonként összeillesztett díszítő kompozíció darabjait Sepsiszentgyörgyről szállították ki Stuttgartba, a teljes cukrászati alkotást az olimpia helyszínén kellett két óra alatt összeállítania. Terveiről egyelőre nem nyilatkozott, mint mondta, ezekben a hetekben nagyon elfáradt, előbb „levegőhöz kell jutnia”. 2018 novemberében Farkas Ferenc aranyéremmel tért haza Luxemburgból, a cukrászok és szakácsok számára szervezett világbajnokságról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-02-16: Sport - Tibodi Ferenc:

Küzdött, ám kiesett a KSE, ismét döntős a Sepsi-SIC (Női kosárlabda Román Kupa)

Elmaradt a titokban remélt háromszéki finálé, miután a Kézdivásárhelyi SE csupán egy félidőn át tudott csak lépést tartani a rutinosabb Aradi FCC csapatával, és végül 76–59 arányban kikapott a női kosár Román Kupa sepsiszentgyörgyi négyes döntőjének első szombati összecsapásán. A papírforma szerint a címvédő Sepsi-SIC együttese bejutott a sorozat fináléjába, miután szombat este játszi könnyedséggel 109–41-re verte az Agronómia Bukarest alakulatát. A zöld-fehérek zsinórban harmadszor jutottak be a kupa döntőjébe, amit most ötödször nyerhetnek meg. Az Aradi FCC–Sepsi-SIC párharcot vasárnap 19.30 órától rendezik meg a Sepsi Arénában.
2020-02-16: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Újjáéledt honismereti kalauz (Kisgyörgy Zoltán útikönyve)

Az útikönyvek lényege, hogy hazatalálunk általuk – állítja Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, aki pénteken este népes közönség előtt mutatta be Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa legújabb könyvét. A Tortoma Útikönyvek-sorozat legújabb kiadványa Alsó-Háromszékre összpontosít, átfogó ismertetőt nyújtva Sepsiszék, Oltfej és Bodzavidék településeiről.