A megyeszékhelyi Sepsi-SIC két sportolója, a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta és a galaci Cătălina Axente is szőnyegre lépett Rómában a kötött-, szabadfogású és női felnőtt birkózó Európa-bajnokságon. Lányaink mérlege egy bronzérem és egy ötödik hely, előbbi Axente nyakába került, utóbbit pedig Incze érte el.
A 65 kilogrammos súlycsoportban érdekelt Incze Kriszta Európa-bajnoki ezüstérmesként utazott Olaszországba, amit egy éve a bukaresti kontinenstornán szerzett. Sportolónk tavalyi eredményét szerette volna túlszárnyalni Rómában, és ennek reményében vágott neki a csütörtöki selejtezőnek. Első meccsét a fehérorosz Jauhenyija Andrejcsikava ellen vívta, és 2–0-ra nyert birkózónk. A negyeddöntőben következett a magyar Sleisz Gabriella, s Incze egy megintés és egy sikeres kitolási kísérlet után szerzett ponttal győzte le ellenfelét. Az elődöntőben a későbbi aranyérmes bolgár Nikolova Hrisztovával szemben lépett szőnyegre Incze, a párharcot pedig 5–1-re veszítette el. Pénteken a bronzmérkőzés sem alakult jól Krisztának, ellenfele az ukrán Irina Koliadenko volt, akitől 8–0 arányú vereséget szenvedett, így végül nem sikerült felállnia a pódium legalacsonyabb fokára.
– Csalódott vagyok, de miután elvesztettem az elődöntőt, bíztam abban, hogy legalább a bronzérem meglesz. Sajnos nem jött össze, most viszont az olimpiai kvalifikációs versenyre kell húznom, hiszen ha kijutok az ötkarikás játékokra, akkor az eltörli a most érzett szomorúságomat – nyilatkozta érdeklődésünkre Incze Kriszta. – Az olaszországi Eb tanulsága az, hogy birkózótechnikámon kell még javítanom az előttem álló szűk egy hónapban, fizikailag viszont rendben vagyok – tette hozzá a háromszéki sportoló, aki a március 19–22. között Budapesten sorra kerülő nemzetközi viadalon váltaná ki a Japánba érvényes repülőjegyét.
Cătălina Axente a 72 kilós kategóriában harcolt, csütörtökön első ellenfelét, a francai Kendra Augustine Jocelyne Dachert 3–1-re győzte le. A Sepsi-SIC galaci sportolója az elődöntőben a német Maria Selmaierrel találkozott, és végül 8–3-ra veszített a későbbiekben ezüstérmet szerző ellenfelével szemben. Axente számára a pénteki bronzmeccs eredményesebb volt, hiszen 5–1 arányban könnyedén diadalmaskodott az olasz Enrica Rinaldi felett.
Eredmények: * 65 kg: 1. hely és Európa-bajnok Nikolova Hrisztova (Bulgária), 2. Elis Manolova (Azerbajdzsán), 3. Marija Kuznyecova (Oroszország) és Irina Koliadenko (Ukrajna), 5. Petra Olli (Finnország) és Incze Kriszta, 7. Sleisz Gabriella (Magyarország). A döntőben: Hrisztova–Manolova 6–3 * 72 kg: 1. hely és Európa-bajnok Natalija Vorobjeva (Oroszország), 2. Maria Selmaier (Németország), 3. Alina Berezsna Sztadnyik Mahinia (Ukrajna) és Cătălina Axente, 5. Merve Pul (Törökország) és Enrica Rinaldi (Olaszország). A döntőben: Vorobjeva–Selmaier 4–1-nél tusgyőzelem.
Az idei Európa-bajnokság női versenyén 25 ország 127 birkózója lépett szőnyegre. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.