Nagy Feró, Bródy János és a Bagossy Brothers is színpadra lép március 14-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban, ahol a 30 éve alakult Republic zenekar tartja jubileumi koncertjét.
Nagy Feróval a kezdetek óta jó barátságot ápol a zenekar, Bródy János az egész magyar beat mozgalomnak irányt adott, a Bagossy Brothers Companyval pedig közösen adják elő többek között a Messzi földre vihetnél című dalt. A Republic előtt a Kávészünet zenekar melegít be – közölték a szervezők.
A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult, dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Szeretni valakit valamiért, Neked könnyű lehet, Engedj közelebb, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el, kismadár. A kilencvenes évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy Koncz Zsuzsa, ez többször közös produkciókban is megmutatkozott.
A zenekar frontembere, szövegírója és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros Tóth Zoltán. 2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének), Patai Tamás (gitár, vokál), Halász Gábor (gitár, vokál), Nagy László Attila (dob). A Republic eddig 40 lemezt adott ki, a legutóbbit tavaly novemberben Magyarazűrben címmel. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.