A megyei tanács jóváhagyta egy úgynevezett reklámpannó felállítását a kökösi megyehatáron. Minekutána a korábbi kísérletek csődöt mondtak, s a Székelyföld-táblát eltávolították, mostanra minden szükséges feltételnek igyekeznek megfelelni.
A táblát magánterületre helyezik, hogy senki ne köthessen bele, a megyeháza Ürmösi Domokostól vette bérbe a szükséges parcellát. Az építmény az út tengelyétől 28 méterre, tehát a biztonsági övezeten kívül kerül. A tábla mérete 4,5x2,25 méter, s két hónapon belül kell elkészülnie.
A határozattervezet indoklásában szerepel, hogy a helyi turizmus reklámozása érdekében állítják a pannót, s ugyanúgy, ahogyan a Barcaság, Bukovina vagy Fogarasföld megnevezések igen népszerűek, Székelyföldet is be kell vinni a köztudatba. A megyei önkormányzat ülésén ellenszavazat nélkül, mindössze két tartózkodás mellett fogadták el a határozatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.