Aggasztó adatok

2020. február 18., kedd, Belföld

Több mint tízezer, 15 és 34 év közötti fiatal hagyta el véglegesen az országot 2018-ban – derül ki az INACO – Kezdeményezés a versenyképességért nevű szervezet elemzéséből.

A tegnap közzétett adatok kizárólag a végleges kitelepedésre vonatkoznak, és nem számolnak azokkal a fiatalokkal, akik időszakosan mentek külföldre tanulni vagy dolgozni. A legtöbben Bukarestből mentek el, majd Iaşi, Temes, Bákó, Galaţi, Vaslui, Brassó, Konstanca megye következik, a sort Kovászna és Hargita megye zárja. Az INACO idézi a Világbank Markets and People: Romania Country Economic Memorandum című tanulmányát, amely szerint egy Romániában született gyerek, aki itthon nő fel, termelési potenciáljának csak 60 százalékát éri el, mire nagykorú lesz. Kissé jobb ez a mutató Bukarestben (68 százalék) és a Kolozs megyeiek esetében (65). A másik póluson azok a megyék vannak, amelyek a legkevesebb lehetőséget kínálják az oktatás, egészségügy, várható élettartam terén a fiatalok számára: Szatmár (53 százalék), Călăraşi (52), Ialomiţa (52) és Giurgiu (51). A globális versenyképességi jelentés következtetései szerint a világszinten tanulmányozott 137 országból Románia a 132. helyet foglalja el a tehetséges emberi erőforrások megtartásának képessége szempontjából.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2020-02-18: Belföld - :

Hírsaláta

A MINISZTER MÁR TUDJA. A miniszterjelöltek meghallgatásán Costel Alexe ügyvivő környezetvédelmi miniszter tegnap azzal állt elő, hogy a szaktárca elkészítette az illegális fakitermelés országos toplistáját, melyet – szerinte – Máramaros megye vezet, megelőzve Beszterce-Naszód és Szeben megyét.
2020-02-18: Belföld - :

Koronavírus-karanténok

Jó és stabil annak a román állampolgárnak az állapota, aki koronavírussal fertőződött meg egy japán sétahajón – közölte Victor Costache ügyvivő egészségügyi miniszter.