Pénz helyett értékjegyekben kellene adni a gyermekpénzt, ezt a rendszert használják az Amerikai Egyesült Államokban is, hogy a szülők biztosan ne fordítsák más célokra a pénzt, hanem egészségre, oktatásra stb. költsék azt – fejtette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter-jelölt a Digi24 műsorában.
Elmondta, a kiskorúaknak szánt havi állami támogatás növelését azért halasztották el, mert nem volt meg rá a szükséges költségvetési keret. Hozzátette, keresik és meg is fogják találni a szükséges forrásokat ahhoz, hogy 2020 augusztusától valóban megemeljék a gyermekpénz összegét. Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy még nem született döntés a gyermekpénzzel kapcsolatban, de felmerült, hogy vannak más lehetőségek is, például az, hogy a gyermekpénzt értékjegyek formájában kapják meg a jogosultak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.