Vége felé közeledik a berecki Comenius-iskola európai uniós pénzekből történő felújítása – tudtuk meg Dimény Zoltán polgármestertől. A licitet megnyerő cég a tetőszerkezetet teljesen felújította, az épület szigetelésével a tél miatt leálltak, de amint az időjárás engedi, egy hónap alatt befejezik.
A berecki önkormányzat a munkálatra a helyi fejlesztési országos program révén pályázott sikeresen 800 ezer lejt, amihez 200 ezer lejes önrész is társul. A tatarozás során a kivitelező cég felújította a teljes tetőszerkezetet, új cserép került az épületre, új villámhárító rendszert szereltek és újravakolták, illetve szigetelték az iskolát, a padlásteret is beleértve. Ennek köszönhetően a gázfogyasztás mintegy harminc százalékkal csökkent. Az elöljáró elmondása szerint a tatarozás során nem változtatnak az épület külsején, megmaradnak a régi párkányok. Az állami iskola építését az 1930-as évek elején kezdték el és 1937-ben fejezték be. A mai iskola főépületét két szakaszban bővítették: előbb a 60-as, majd a 70-es évek végén, amikor négy-négy új helyiséggel gyarapodott a tantermek száma.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.