Tüntetést tart vasárnap a Cotroceni-palota előtt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma, valamint a Calea Neamului Egyesület. A két szervezet így próbálja meggyőzni az államfőt, hogy ne hirdesse ki a módosított közigazgatási törvénykönyvet.
A két szervezet képviselői szerint az új közigazgatási törvénykönyv „a román állam második hivatalos nyelvévé teszi a magyart”, többek között azáltal, hogy „kiterjeszti a magyar nyelv használatára vonatkozó kötelezettséget a központi intézményekre”, illetve lehetővé teszi a magyar nyelv használatát a helyi közigazgatásban olyan esetekben is, amikor a kisebbség aránya nem éri el a 20 százalékot. A Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Târnoveanu azt írja Facebook-oldalán, petíciót nyújtanak be az Államelnöki Hivatalhoz, amelyben kérni fogják az államfőtől, „maradjon következetes 2018-as álláspontjához”, amikor a két szervezet által is kifogásolt előírások miatt megtámadta a jogszabályt az alkotmánybíróságon. Úgy vélik, az új közigazgatási törvény megsemmisíti Románia alkotmány által előírt nemzetállam jellegét, és „szétporlasztja” a román nyelv egyedüli hivatalos nyelv jellegét. A nagygyűlést vasárnap 16 óra 30 percre hívták össze a Cotroceni-palota előtti térre.
A szerdai nap folyamán a gyergyószentmiklósi Székely Figyelő Alapítvány elnöke, Árus Zsolt közleményben tudatta, hogy felkérte a rendőrség, a csendőrség és a bukaresti polgármesteri hivatal illetékeseit, ne engedélyezzék a tüntetést. Az erre vonatkozó igénylésről a Calea Neamului Egyesületet is tájékoztatta. A nekik címzett levélben többek között kiemelte, az alkotmány leszögezi, hogy „Románia valamennyi állampolgárának közös és oszthatatlan hazája”, illetve garantálja a nemzeti kisebbségek számára a jogot etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez, kifejezéséhez. A levélben arra is kitér Árus, hogy a törvény tiltja az olyan nyilvános gyűléseket, amelyeken gyűlöletet terjesztenek, diszkriminációra vagy az állampolgári jogok megszegésére uszítanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.