Hogy csak néhányat mondjunk kapásból: volt fele apă, fele víz alapon Gheorghe Dózsa utcanévtábla, volt olyan, amelyiken csak románul írta az utca nevét („STRADA CETĂȚII”, „STR. CIUCULUI”, „STRADA: ARMATA ROMÂNĂ” stb.), volt, amelyiken a névadó valamely adata hibásan volt feltüntetve (Gábor Áron születési éve hosszú éveken át 1810-ként szerepelt, holott a berecki anyakönyvbe 1814-ben írták be nevét), és volt egy „gyöngyszem”, amit mindig megcsodáltam: „str. LT. PAIUS DAVID / HADNAGY útca”. Azaz románul a hadnagy Paius (Păiuș) David a névadó, míg az alatta levő sor magyarul adja tudtára a tévelygőnek, hogy ő a Hadnagy utcába érkezett. A fölös ékezet az u betű felett csak hab a tortán.

Tehát volt baj elég, s a városvezetés kicserélődvén, tízegynéhány évvel ezelőtt elkezdődött a rendrakás. Többek közt az utcanévtáblák terén is. Messziről fém kinézetű, a város címerét is feltüntető, kötelezően kétnyelvű utcanévtáblák kezdtek megjelenni, melyekre a névadó személyiségeknek nem csupán születési és elhalálozási időpontjait írták fel, hanem foglalkozásukat/hivatásukat is, mintegy megokolandó, miért érdemelték ki, hogy Sepsiszentgyörgyön utca viselje nevüket. No de aztán ezekkel is lett baj elég: az még csak hagyján, hogy a táblák műanyagáról kiderült, nem időtállóak, de hamar szemet szúrt az elsőbbség kényes kérdése is. A városvezetés úgy gondolta, ha már a város lakosságának háromnegyede magyar anyanyelvű, hát ennek az aránynak az utcanévtáblákon is tükröződnie kell, ezért felül a magyar, alatta a román nyelvű szöveget tüntettették fel. Per lett belőle, a kimenetel – ha valaki nem emlékezne rá – borítékolhatóan a sorrend felcseréltetése lett. Következett tehát egy újabb rend, szintén műanyag utcanévtábla, ezúttal felül a román, alatta a magyar nyelvű megnevezésekkel.

Tavaly aztán végre feltünedeztek az utcasarkokon a mostanára már városszerte helyükre került utcanévtáblák. Letisztult grafikájú, fehér alapon kék betűs, a városcímert ugyancsak feltüntető, zománcozott táblák ezek, szépek is, egyediek is, helyes sorrendűek is, szóval minden adott, hogy hosszú ideig a helyükön maradhassanak. Némi hiba azért mégis becsúszott a számításba. A Váradi József utca névtábláin például a 48-as szabadságharcos, majd a Makk-féle összeesküvés árulással elfogott és halálra ítélt háromszéki szervezőjének adatait száz évvel későbbre datálták. Nem nagy ügy, mondhatni, hiszen a 8-as és a 9-es egymás mellett van a billentyűzeten, a megrendeléskor leadott listán rosszul gépelte be valaki az évszámokat, a gyárban meg a fene sem foglalkozik az adatok ellenőrzésével. Úgy tűnik, az utcanévtáblák átvételekor sem szúrt szemet senkinek, hogy Váradi Józsefet nem a kommunisták végezték ki, hanem a szabadságharc leverését követően az önkényuralmat bevezető osztrákok, de még a táblák felszerelésekor sem észlelte senki a hibát: így fordulhatott elő, hogy Váradi neve alatt életrajzi adatokként az 1928-as és az 1954-es évszám kéklett. Ekkor már felfigyelt valaki az illetékesek közül is az elírásra, az utcanévtáblák felszerelését követő napon, már jókor reggeliben a két helyes évszámmal kinyomtatott öntapadós papirosokkal hozták helyre a bakit.

De nem is ez a legnagyobb hiba a táblával. Váradi József neve alatt jelenleg az szerepel: MARTIR – VÉRTANÚ. Az egy generációval korábbi műanyag táblán még az állt, hogy REVOLUTIONAR – FORRADALMÁR. Igazából egyik sem helyes, azaz teljes. Váradi József szabadságharcos is volt (1849-ben a harcokban tanúsított vitézsége miatt főhadnagyi rangot kapott), vértanú is lett (a Makk József ezredes szervezte fegyveres felkelés második hullámának áldozataként), s bár székely nem volt (Hunyad megyei születésű lévén), de ha teljességében kellene meghatározni az utókor okulására szolgálandó érdemeit, azt kellene felírni az utcanévtáblákra: SZABADSÁGHARCOS, SZÉKELY VÉRTANÚ.

A kísérőszöveg románra fordítását, miként a kivitelezés után megvívandó harcot is az illetékesekre bízom.