Betiltották a románok tüntetését

2020. február 21., péntek, Belföld

A bukaresti polgármesteri hivatal betiltotta a székelyföldi románok civil szervezeteinek az államelnöki hivatal elé vasárnapra tervezett tüntetését. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület tüntetésen kérte volna az államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvény módosítását, mely szerintük második hivatalos nyelvvé teszi Romániában a magyar nyelvet.

A demonstráció betiltását a Nemzet Útja szélsőségesen magyarellenes egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu közölte csütörtök este a közösségi oldalán. A kép formájában is bemutatott tiltó határozatban Bukarest alpolgármestere arra hivatkozik, hogy a rendezvény zavarná az elnöki hivatal működését. A tiltást Tîrnoveanu a gyülekezési jog súlyos megsértésének minősítette, és közölte, hogy egyesülete tovább folytatja a küzdelmet az alkotmányellenesnek vélt törvénymódosítás ellen.

Hozzátette, magyarázatot kért Bukarest Polgármesteri Hivatalától a visszautasításra. Konkrétan azt kérdezte az illetékes hatóságtól Tîrnoveanu, hogy milyen módon zavarta volna az elnöki hivatal működését a tervezett tüntetés. Azt is megemlítette, hogy az általa vezetett egyesület korábban is szervezett már tüntetéseket a fővárosban, és ezek alkalmával minden törvényes előírást betartottak, soha semmiféle incidens nem történt. Az egyesület elnöke azt írta, kihallgatást fog kérni az államelnöktől, miután benyújtják a kifogásolt törvénykönyv elleni petíciót, a polgármesteri hivatalnál pedig kérvényezni fogja, hogy jelen lehessen a jóváhagyásokat kibocsátó bizottság ülésén. Azt is kifejti, egyesülete nem egy bizonyos kisebbség ellen emel szót, hanem egy alkotmánysértő törvény ellen.

A Székely Figyelő Alapítvány szerdán beadványban figyelmeztette a fővárosi polgármesteri hivatalt arra, hogy a tervezett tüntetés nyilvánvalóan sérti a gyülekezési törvénynek azt a paragrafusát, amely szerint tilosak a totalitarista eszméket hirdető fasiszta, rasszista, kommunista, sovén gyülekezések, illetve azok, amelyek nemzeti vagy vallási alapú gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítanak. Árus Zsolt, az alapítvány elnöke, arra kérte az önkormányzatot: tiltsa be a tervezett tüntetést, és gondoskodjon róla, hogy ne tartsák meg a tilalom ellenére is. A Székely Figyelő Alapítvány levélben figyelmeztette Mihai Tîrnoveanut, hogy a tervezett megmozdulás alkotmány-, és törvényellenes. Idézte az alaptörvény 120. cikkelyét, mely tételesen is kimondja, hogy „azokban a területi-közigazgatási egységekben, ahol az egy nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok aránya jelentős, biztosítják az illető nemzeti kisebbség anyanyelvének használatát, szóban és írásban, a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolatokban, az organikus törvény feltételei között”.

Az alkotmánybíróság múlt szerdán közölte, hogy alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel – a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó – közigazgatási kódexet léptette hatályba tavaly nyáron az akkori szociáldemokrata kormány. Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest. A közigazgatási kódex tavaly nyáron elfogadott változatába nem kerültek bele azok az RMDSZ által kért pontosítások, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelvhasználati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel és a kormányzati szervek helyi képviseleteivel történő kommunikációra. (MTI)

 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2020-02-21: Világfigyelő - :

Német rasszista gyilkolt Hanauban

Lelőtt kilenc migrációs hátterű – bevándorló vagy bevándorló családban született – embert, további hat személyt pedig megsebesített, végül meggyilkolta édesanyját és magával is végzett egy „mélységesen rasszista” beállítottságú német férfi Hanauban – ismertette tegnap a német szövetségi legfőbb ügyész a Frankfurthoz közeli városban előző este történt lövöldözés ügyében indított nyomozás első, előzetes megállapításait.
2020-02-21: Közélet - :

Kéménytűz vezetett tragédiához

Emberéletet követelt a tűz pénteken Feldobolyban, ahová két tűzoltócsapat, valamint egy rohammentő is kivonult, miután kigyulladt egy lakóház.