Elismerő oklevelet és ajándékot kaptak azok a sepsiszentgyörgyi gyermekek, akik a legtöbbet kirándultak az elmúlt évben a Háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület kisbakancsos csoportjával. A csütörtök esti rendezvényt a megyeszékhelyi Tanulók Házában tartották, Gáspár László, a mozgalom szervezője a tavalyi túrákról és az idei tervekről egyaránt beszélt.
A Kisbakancs Túrák nevű programsorozat immár kilencedik éve színesíti a kirándulni szerető gyermekek, illetve szüleik életét. Mint Gáspár László fogalmazott, az elmúlt nyolc esztendő során összesen 64 kirándulást szerveztek, 2019-re pedig a legsikeresebb évként tekintenek, mivel a legtöbben a tavaly vettek részt a gyermekbarát túrákon, például az első, márciusi kirándulásukon 225-en túráztak Sepsiszentgyörgy környékén. Minden évben úgy állítja össze a túraprogramot, hogy főként környékbeli tájakkal ismerkedjenek, 2020-ban is ezt a szempontot követik.
Az első, márciusi túrát Árkos környékén szervezik, és egyebek mellett azt tervezik, hogy májusban virágnéző kirándulásra mennek a Pogány-havasra – ezen ismét a hetvenöt esztendős csíkszeredai hegymászó, Tőke Dénes lesz az idegenvezetőjük –, júniusban kétnapos minitábort terveznek Oroszhegy környékén. A szokásos júliusi „feredős” útjuk a bálványosfürdői Csiszár-fürdőre vezet, októberben pedig a Nagykő-havason tartják az idényzáró kétnapos túrájukat.
Csütörtök este díjazták azokat a gyermekeket is, akik legalább négy kiránduláson részt vettek, összesen tizennyolcan vehették át személyre szabott elismerésüket.
Gáspár László azt is megjegyezte, mind a nyolc tavalyi kisbakancsos túrán csupán az ő gyermekei vettek részt, három gyermek viszont hét kiránduláson jelen volt, és ez így is szép eredmény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.