Az ünnepségen Czibak László hatolykai születésű ny. igazgató-tanító, Kézdimárkosfalva egyik legidősebb polgára is jelen volt. Az idős pedagógus elmondta: a falunak még két méltatlanul elfelejtett szülöttje is volt: az egyik Sipos Gyula, a 17. honvéd gyalogezred parancsnoka, akinek Székesfehérváron van szobra, de Márkosfalván nincs, a másik pedig Bodola Lajos ’48-as tüzér.

A helybelieket – akik a hideg miatt a befűtött művelődési otthonban, és nem a kis parkban gyülekeztek, és onnan vonultak a helyszínre –, valamint a Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Gelencéről érkezett érdeklődőket Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere köszöntötte házigazdaként. Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója felkérésére Barabás Miklós életéről, rendkívül gazdag és sokoldalú festői munkásságáról Jánó Mihály művészettörténész tartott rövid ismertetőt. Elmondása szerint több helyen is tévesen szerepel a születési időpontja, holott maga a festő önéletrajzában 1810. február 22-ét jelölte meg születési dátumaként. A művészettörténész arról is szólt, hogy Széchenyi István, a legnagyobb magyar is nagyra értékelte Barabás Miklós festészetét. Ezt követően Imreh-Marton István köszönetet mondott Jánó Mihálynak, hogy előadásával felidézte és köztudatba ültette a nemzet festőjének munkásságát.

Az ünnepségen felléptek a helybeli Barabás Miklós Elemi Iskola tanulói – Paizs Zsuzsa tanítónő tanítványai –, akik az alkalomhoz illő műsort adtak elő. Papp Zsolt református lelkipásztor ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy Barabás Miklós volt korának azon képzőművésze, aki a festészetnek nem csak élt, hanem meg is élt belőle, vagyis az Istentől kapott tehetségét nem engedte veszni, és felhasználta, kamatoztatta azt. A családias hangulatú ünnepség áldással és koszorúzással, illetve szeretetvendégséggel ért véget.