Meghalt életének 84. évében Csukás István, a nemzet művésze – közölte az Újszínház. „Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt, az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni” – írta búcsúzásában az Újszínház.
Generációk nőttek fel Csukás István olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi, a Süsü, a sárkány, a Mirr-murr, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez, de verseket is írt.
Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait, és azóta írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott. Alkotásai számos elismerésben részesültek. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díjat. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért”.
2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott. Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve, amelyben tárcái, portréi, egy egyfelvonásos színdarab és a kötet címadó művének hangjátéka kapott helyet. 2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új, az Óriás nyomában című mesejátékát. 2014-ben Csukás István nevét viselő díjat alapított gyermekdarabok elismerésére Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát.
2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.