Az agrártárca szerint újabb állami támogatásokat dolgoznak ki a sertéstenyésztő gazdák számára. Már meghatározták az egyes támogatási formákra szánt összegeket, a vonatkozó kormányhatározatot hamarosan közvitára bocsátják.
Folytatódik a báznai és mangalicasertések szaporításának támogatása. A támogatás a fajtatiszta anyakocákra irányul, a fajtajegyzékbe beírt állomány létszámnövekedését kívánják segíteni. A jogszabályt a báznai és mangalicaágazat képviselőivel együtt készítik.
A program tavaly is működött, de inkább elméleti szinten, gyakorlatilag nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. A malacokat eladásra kínáló tenyésztők kevésnek ítélték a malacok 250 lejben megállapított árát, nem került feldolgozó sem, aki a programnak megfelelő áron átvegye a hízott sertéseket.
Külön programmal készülnek a szaporítással foglalkozó sertéstenyésztők számára. A kitűzött cél a szaporítófarmok számának növekedése. Az állami támogatást jóváhagyta az Európai Bizottság, de életbe léptetését egy informatikai program hibája miatt nem lehetett megvalósítani, 2018-tól nem különítettek el a programnak költségvetést. 2020-ra viszont 60 millió lejt szánnak erre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.