Bejelentette visszavonulását a korábbi világelső, ötszörös Grand Slam-tornagyőztes teniszező, Marija Sarapova. A 32 éves orosz játékos közösségi oldalán közölte: búcsút mond a sportágnak. Sarapova krónikus vállsérülés miatt nem folytatja az élsportot.
„A tenisz megmutatta nekem a világot és azt, hogy mire születtem. Itt tudtam lemérni, mennyit érek. Akármi is lesz a következő fejezet, mindig küzdeni fogok. Tenisz, búcsút mondok neked” – olvasható Sarapova közösségi oldalán.
A londoni olimpián ezüstérmes teniszező 2004-ben szerezte első GS-trófeáját (Wimbledon), amelyet további négy (2006 US Open, 2008 Australian Open, 2012 és 2014 Roland Garros) követett. A világranglistát először 2005 augusztusában vezette, összesen 21 hétig állt a WTA-rangsor élén.
Pályafutását rengeteg sérülés hátráltatta, jobb vállát háromszor operálták meg. Emellett 2016 januárjában doppingvétségen érték: az ausztrál nyílt teniszbajnokságon meldoniummal bukott le, emiatt 15 hónapos eltiltást kapott. Visszatérését követően egyetlen tornát nyert, legjobb Grand Slam-eredménye 2018-ban a francia nyílt bajnokságon elért negyeddöntője volt.
Profi pályafutása során – amely 2001-ben kezdődött – 36 WTA-tornagyőzelmet aratott, 2004-ben világbajnokságot, 2008-ban pedig Fed Kupát nyert. Karrierje során több mint 38 millió dollárt keresett pénzdíjakból, ezzel harmadik az örökranglistán az amerikai testvérpár, Serena és Venus Williams mögött.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.